BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Takács képviselő úr szóba hozta az imént az egyik módosító javaslatot, amelyet benyújtottak ehhez az országgyűlési határozati javaslathoz. Mi Világosi Gábor képviselőtársammal egy másik módosító javaslatot nyújtottunk be.
A módosító javaslatunk lényege, hogy más következtetéseket vonunk le abból a jelentésből, amelyet az Országgyűlésnek módja volt megismerni. A kormány által benyújtott határozati javaslat nem von le semmiféle következtetést, hanem jóváhagyólag tudomásul veszi nemcsak a jelentés, hogy mondjam, ismeret jellegű tartalmát, hanem a megtett kormányzati intézkedéseket is. Mi, szabad demokraták azonban úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi kormány intézkedései ez alatt a több mint három és fél év alatt nemcsak, sőt nem elsősorban előnyös hatásokkal jártak, hanem sok tekintetben hátrányos hatásokkal is. Nevezetesen azok a jövedelempolitikai intézkedések, amelyeket a jelenlegi kormány hozott, nevezetesen olyan támogatási formák bevezetése, amelyek éppen a legszegényebbek számára nem hozzáférhetők, és bizonyos támogatási formáknak az inflációval való megkurtítása - sőt olykor nem csak az inflációval való megkurtítása, gondolok itt a családi pótlék elértéktelenítésére, gondolok itt a munkanélküli-ellátások csökkentésére -, nos ezek kifejezetten kedvezőtlen hatásokkal jártak a szegény családokban élő gyermekek és fiatalok életesélyeire. Gondolok arra, hogy a büntetőpolitikai intézkedések, amelyeket a kábítószer-fogyasztással szemben hozott meg a kormány, a tapasztalatok szerint nem a fogyasztást szorították vissza, hanem a fogyasztás megjelenését, utolérhetőségét, gyógykezelését tették nehezebbé.
(20.00)
A mi javaslatunk ezért arra irányul, hogy az Országgyűlés ne csak vegye tudomásul ezt a bizonyos jelentést, hanem szögezze le: átfogó felülvizsgálatra van szükség azoknak az intézkedéseknek a körében, amelyek a gyermekvállalás támogatását, a felsőoktatás terheinek állami átvállalását, illetve a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását szolgálják. Azt javasoljuk, hogy az Országgyűlés mondja ki: "elengedhetetlennek tartja, hogy a 2002. évi választásokat követően alakuló új kormány helyezze új alapokra a gyermekek és fiatalok életesélyeit alapjaiban befolyásoló, az előzőekben felsorolt állami intézkedéseit".
Ehhez a kiegészítéshez kérjük képviselőtársaink támogatását akkor, amikor februárban majd a módosító javaslatokról dönt az Országgyűlés.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Mécs Imre tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés