DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én is Surján László felszólalására reagálnék. Szeretném, ha végigolvasná a Bethlen-korszak választásairól készült tudományos munkákat (Derültség.), két dolgot találna ezekben. Az egyik az volt, hogy a 199 egyéni választókerületben lényegében kizárt volt, hogy ellenzéki politikus elinduljon. (Közbekiabálás a Fidesz soraiból: Igen, de az oroszokkal sohase bratyizott!) Párton kívülinek párton kívüli volt az ellenfele, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt képviselőjelöltjének ugyanebből a pártból volt a vetélytársa, az egységes párti jelöltnek egységes párti jelölt volt a vetélytársa, ezen kívül pedig számos körzetben semmiféle ellenjelölt nem indulhatott. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy amikor 1922-ben ifjabb Andrássy Gyula próbált elindulni a keresztény ellenzék képviselőjelöltjeként, akkor a főszolgabíró felkérte, hogy távozzon.

Ennyit a jobboldal választási csalásairól és a jobboldal által erőltetett - hogy úgy mondjam - kormányzati gépezetről, amely megteremtette a választási végeredményt.

Surján képviselőtársam figyelmét még arra is felhívnám, hogy Bethlen előre megmondta, hogy mely körzetben ki indulhat és ki nyerhet - nemcsak a saját pártjából, hanem más pártokból is. A Bethlen-Peyer-paktum alapján lehetőséget adott a szociáldemokratáknak arra, hogy városokban induljanak, de falusi körzetekben ezt kizárta.

(16.40)

Azért volt lehetséges a Bethlen-korszakban fenntartani a parlamentarizmust - szemben azzal, ami volt Olaszországban, majd később Spanyolországban, illetve Portugáliában -, mert nem volt általános választójog, és rendkívül korlátozott volt a politikai részvételi lehetőség. De vissza lehetne menni az 1918-as, illetve az azt megelőző időszakokra is. (Dr. Répássy Róbert: 1947!) 1947-ről is lehet beszélni. Erről Áder úr már beszélt, és elmondta azt a hazugságot, hogy a szocialisták hamisították meg akkor az eredményeket. Meg kell jegyeznem, a kékcédulás módszerrel nemcsak a Magyar Kommunista Párt, hanem más pártok is éltek. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

Forrás: parlament.hu