PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Nehéz helyzetben van ön, miniszter úr, hiszen a miniszterelnök nevében kellett választ adnia. Gondolom, a miniszterelnök úr hasonló választ adott volna, és ezt a választ most figyelte minden közalkalmazott, illetve el fog jutni hozzájuk és az állami alkalmazottakhoz.
Ez a jövőt illetően nem volt túl biztató válasz, hiszen nem másról szólt, mint hogy ön megerősítette ennek a tendenciának, ennek a gyakorlatnak a szükségességét, amely ma elindult Magyarországon. Ez bizony erősíti a közhangulatot. Én úgy gondolom, hogy az a kormánypárti jelszó, hogy merjünk nagyot álmodni a karácsony ünnepén és a közötte lévő napokban, valamint a boldog új évet követően, a kormányzati alkalmazottaknál felmerülhet az, hogy az álmukban benne lehet a hazugságvizsgáló-géppel való együttálmodás lehetősége is. (Zaj a kormánypártok padsoraiban.)
Kormánypárti képviselőtársaimat itt tájékoztatnám, itt a hazugságvizsgáló, ez tízezer dolláros, biztos, hogy egyre több lesz belőle az országban...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés