DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Népszerű dolog a közalkalmazotti fizetések emelésére képviselői indítványt előterjeszteni, főleg a választások előtt.

Természetesen mi is egyetértünk azzal, hogy a minimálbér-emelés okozta bértorlódást kiküszöböljük, és a közalkalmazotti bérszorzók is egyfajtaképpen igazodjanak a felemelt minimálbérhez. Ám a képviselői indítvány előterjesztésében ennek a fedezetére a miniszterelnökség fejezetnél céltartalékok szolgálnak. Ezek a céltartalékok, amelyek a költségvetésben rendelkezésre állnak, és az a korrekcionált bérszorzótábla, amely a képviselői indítványban szerepel, azt kell hogy mondjam, egymással nincs arányban. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nincs az a pénz, főleg így a választások előtt két hónappal, amelyet az MSZP képviselőcsoportja el ne szándékozna költeni. Tehát a megemelt bértábla számszaki pénzügyi hatása, összege lényegesen több, mint a miniszterelnökség fejezet alatt lévő céltartalék összege.

A másik aggályos pont, egy kiegészítése ennek a képviselői indítványnak az, hogy a pénzügyminiszter kapjon felhatalmazást arra, hogy a többlettámogatás igénylési feltételeit megállapítsa. Ha nincs annyi pénz a céltartalék fejezetnél a bérszorzótábla-korrekciónak a pénzügyi fedezetére, akkor hogyan lehetne ezt kivitelezni? Tehát egy olyan indítvánnyal van dolgunk, amely elvileg jó, de gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Mi tartózkodunk attól, hogy megszavazzuk ezt az indítványt (Derültség az MSZP soraiban.), és arra kérjük az MSZP-s előterjesztőket (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy önök is tartózkodjanak attól a jövőben, hogy költségvetési többletjuttatást vagy többlettámogatást...

Forrás: parlament.hu