DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. A miniszterelnök úr válasza minden szempontból megfelelt a magyar külpolitika elveinek és tökéletesen megfelelt az igazságnak. Korrekt volt, őszinte volt, és egyben azt is jelezte, hogy mi ebből, éppen a Csehországgal fennálló jó kapcsolatainkra tekintettel, nem kívánunk vitakérdést csinálni. Ugyanakkor az emberi méltóság, az emberi szabadság és az emberi jogok pártjára állt, amint ezt egyébként a magyar kormány minden esetben megteszi.

Még egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni. Mi ettől a közelmúltban keletkezett vitától függetlenül a továbbiakban is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a jószomszédi kapcsolatainkat erősítsük, és a visegrádi együttműködést, amelyet ez a kormány élesztett fel, tovább folytassuk.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu