DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kijelölt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hiszem, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy életminőségünket és egészségünket alapvetően meghatározza környezetünk állapota. Mondhatom, hogy ebben a kérdésben közöttünk társadalmi és politikai konszenzus van.

Éppen ezért nincs különbség a pártok programjában abban a kérdésben, hogy környezetünket úgy kell alakítani, hogy élhető életet teremtsünk magunk körül, és egy ilyen élet lehetőségét hagyjuk majd utódainkra is. 1990 óta minden kormány programja részévé tette a környezetvédelmet. A cél azonossága mellett természetesen más-más módon határozta meg az elvégzendő feladatokat.

1990 és '94 között a rendszerváltás első kormánya, az MDF-kormány részére jutott az az úttörő munka, az a felfedezés, hogy a környezet védelme nélkül nincs jó kormányzat. 1994 és '98 között, a szocialista-szabad demokrata kormányzás alatt teremtettük meg azt a jogi környezetet, amely lehetővé tette, hogy Magyarország megfelelő szabályozottsággal induljon el az európai uniós csatlakozás útján a környezetvédelem területén is.

Sajnos, ez a folyamat 1998-ban megszakadt. Éppen ezért nehéz örökséget kap a szocialista-szabad demokrata kormány most a környezetvédelem területén. Nézzük a Fidesz-kormány mérlegét: négy év alatt három kisgazda miniszter, három egymástól gyökeresen eltérő koncepcióval, gyakorlattal, személyzeti és intézményi politikával, olykor méltatlan konfliktusokkal.

Ha az elmúlt négy évre gondolunk, akkor legfőképpen a Pepó-korszakból megalázott szakemberek jutnak eszünkbe, megmagyarázhatatlan pénzköltések, értelmetlen konfliktusok a szakma képviselőivel és a civil szervezetekkel. De eszünkbe jutnak a törvények mellé el nem készített végrehajtási utasítások és az olyan szabályozások is, amelyekről már meghozatalukkor tudtuk, hogy nem fogják betartani őket.

Az elmúlt négy év környezetvédelmét még az Orbán-kormány píárosai sem próbálták meg sikertörténetként bemutatni. Még ők is belátták: az Orbán-kormány környezetvédelme kapcsán nincs siker, nincs happy end. Ezért az új kormány célja és feladata az, hogy fordulatot érjen el a környezetvédelem területén.

Hogy miért van szükség fordulatra? Nem azért, mert a politikusok ezt mondják, hanem azért, mert bárhol járunk az országban, halljuk, hogy rossz a levegő, sok helyen ihatatlan a víz, pusztulnak az erdők, az országot elönti a szemét. Fordulatra van szükség, hiszen konkurenseink nem ritkán arra hivatkozva próbálják kiszorítani, vagy legalább árcsökkentésre kényszeríteni a magyar mezőgazdasági exporttermékeket, hogy azokat úgymond szennyezett helyen termelték.

Fordulatra van szükség, mert hol a cián pusztítja el a Tisza élővilágát, hol a kivágott ukrán erdőkből akadálytalanul ránk zúduló hólé okoz évszázados árvizeket. Fordulatra van szükség, mert növekszik a szakadék azok között, akik képesek az egészséges életkörülményeket megfizetni és azok között, akik nem. Márpedig nem hagyhatjuk, hogy az egészséges környezet csupán kevesek kiváltsága legyen. Fordulatra van szükség, mert egyre több az allergiával, kruppal, asztmával és még szörnyűbb bajokkal küszködő gyermek. Mert a rák legtöbb fajtáját tekintve dobogós helyen állunk, s ebben jelentős szerepük van a káros környezeti hatásoknak is.

Még egyszer mondom: az egészséges környezet nem lehet csupán kevesek kiváltsága. Amikor a kormányprogramban azt írjuk, hogy javítani akarjuk az életminőséget, elsősorban erre gondolunk.

A környezethez és a környezet védelméhez való viszony a XXI. század egyik központi kérdése. Az új századot azonban nem kezdhetjük az előző század félelmeivel, előítéleteivel és tévedéseivel. Ezért a környezetvédelmet mi össznemzeti kérdésként fogjuk kezelni; az új Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban szakmai szempontból felkészült, napi politika által nem befolyásolt, pártatlan és elfogulatlan környezetvédelmi igazgatást fogunk megvalósítani.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a dolgokat a régi félelmektől és beidegződöttségtől mentesen, a maguk egészében és természetes kapcsolatrendszerében kívánja kezelni. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a környezetvédelmet és a vízügyet egy tárcába vonjuk össze. 1990-ben - megítélésem szerint megalapozottan - választotta szét a parlament a természetvédelmet és a vízügyet. Ám azóta megváltozott a világ. Mind a vízügy, mind a környezetvédelem terén generációváltás ment végbe, ami szemléletváltással is járt.

A környezet- és természetvédelem szerepe felértékelődött. Az egészséges ivóvíz stratégiai fontossága ugyancsak elfogadottá vált. A vízbázisok védelme, vagy a szennyvizek kezelése eredendően környezetvédelmi feladat. A víz az élet alapeleme, és ezért nehéz lenne megmagyarázni, hogy a vízügynek miért lenne több köze a Közlekedési Minisztériumhoz, mint a környezetvédelmihez.

Az összevonás eredménye nem egy és fél minisztérium, nem egyik területet rendeljük a másik alá, hanem új és egységes szervezetet hozunk létre, összekapcsolva mindazt, ami természettől fogva összetartozik. Ezzel tehát hatékonyabb, rendszerszerű működés feltételeit teremtjük meg.

(15.40)

A környezetvédelmet össznemzeti üggyé kívánjuk tenni, ezért új típusú együttműködést ajánlunk a tudomány képviselőinek, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a gazdasági élet szereplőinek és mindazoknak, akik tenni akarnak valamit a környezet megóvása érdekében; igényeljük és bátorítjuk a helyi közösségek és a környezetvédő mozgalmak részvételét a környezetvédelmet érintő állami, önkormányzati döntési folyamatokban. Programunkat is a környezetvédő szervezetek és Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt úr megállapodásának figyelembevételével alakítottuk ki. Hadd mondjam itt el, hogy környezetvédelmi miniszterjelöltként nagyon örülök ennek a megállapodásnak, hiszen ez jelentős mértékben javítja a környezetvédelem tárgyalási pozícióit a költségvetési tárgyalások során.

A korábbiakban egy mondat erejéig már említettem a tiszai árvizeket. A kormányprogramban kiemelt helyen szerepel, hogy a Tisza-völgy és mellékfolyóinak árvízvédelme érdekében új és működőképes védelmi programot valósítunk meg, ami elsősorban a víz elvezetésére és lehetséges hasznosítására szolgál, ugyanis nem a gátak magasítását tekintjük egyetlen lehetséges megoldásnak.

Jelentősen gyorsítjuk a környezetvédelmi beruházásokat, bővítjük a csatornázást és szennyvíztisztítást; célunk, hogy a kormányzati időszak végére a lakosság kétharmada csatornahálózatra kötött lakásban éljen. Ugyanakkor mind szélesebb körben kívánjuk alkalmazni a biológiai szennyvíztisztítást, ami olcsóbb és esetenként hatékonyabb, mint a nagy összekötő csatornarendszerek építése.

Komoly forrásokat biztosítunk a hulladékkezelés költségeire. Elkerüljük a lakossági igénybevételi díjak túlzott emelését, ezért a fejlesztések finanszírozásában az államháztartás és az EU forrásait tekintjük alapvetőnek. Komplex intézkedések révén elérjük, hogy az erőművek és a hulladékégetők légszennyezése sehol ne haladja meg az európai uniós előírásokat.

Kedvezményekkel segítjük a hulladékfeldolgozó háttéripar fejlődését. Országos programot indítunk annak érdekében, hogy a lakosság közreműködjön a szelektív hulladékgyűjtésben, támogatjuk a másként nem hasznosítható hulladék megsemmisítését szolgáló önkormányzati fejlesztéseket. Végrehajtjuk a nemzetközi környezet-egészségügyi akcióprogramot, amelyben kiemelt szerep jut az allergiát előidéző tényezők visszaszorításának.

És végül megemlítem azt a programot, amiről hiszem és remélem, hogy generációkra lesz hatással, és most élő polgártársaink közül is igen sokan önként, örömmel fognak benne részt venni: ez a "Százmillió fa"-program. Az évtized végéig százmillió fát fogunk elültetni, ebből egymilliót a települések belterületén, tízmilliót pedig a települések körüli zöld gyűrű részén. Ezt a programot természetesen nemcsak önkéntesek bevonásával tervezzük végrehajtani, de azért nagyon számítunk a lakosság támogatására.

Engedjék meg, hogy ne egy ismeretlen dakota, hanem egy ismert magyar mondással zárjam. Őseink, nagyszüleink azt mondták: aki hisz a jövőben, az fát ültet - ki diófát, ki akácfát, ki gyümölcsfát. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a terv bizonyítja, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány hisz Magyarország jövőjében, legalább százmilliószorosan.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu