DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Itt két kérdés összekeveredik. Az, hogy a béreket terhelő adók, járulékok, különféle befizetnivalók ellene hatnak a foglalkoztatásnak, és adott esetben fékezik a béremelkedések ütemét, azt gondolom, ténykérdés, és ez nem csak a minimálbérre igaz; ez még akkor is igaz, ha éppen a napokban olvashattuk az újságban, hogy az elmúlt tíz évben soha nem volt olyan mértékű reálbér-emelkedés Magyarországon, mint épp ebben az évben, amely, gondolom, lévén, hogy még nem alakították meg a kormányt, nyilván nem a leendő kormány érdeme, hanem talán valami része van annak a gazdaságpolitikának és annak a bérpolitikának is ebben, amelyet folytattunk.
És még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a minimálbér emelkedése persze jelenti a minimálbérre rárakódó jövedelmeknek az emelkedését is, de ez így volt a 19 500 forintos minimálbérnél is, a 25 ezresnél és a 40 ezresnél is, ennek megfelelően több jut arányosan a folyamatosan emelkedő minimálbérnél.
És azért egy összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet: már egy kétgyerekes család minimálbér esetén is, ha minimálbért keres, igaz, csekély mértékben, de igénybe vehet családi adókedvezményt, hozzájuthat különféle, a családtámogatási rendszerben megfogalmazott kedvezményekhez. Arra kérem önöket, hogy ha eltökéltek abban, és úgy látom, eléggé eltökéltek abban, hogy megszüntetik a minimálbér adózását, tehát egy más logikát követnek, mint amit mi követtünk, akkor ezt az összefüggését is gondolják végig, hogy vajon nem veszítenek-e gyerekes családok - alacsonyabb keresetű, ámde gyereket nevelő családok -, hiszen a mi rendszerünkben (Az elnök jelzi az idő leteltét.) nem egyszerűen csak a béremelkedés, hanem az adókedvezmények rendszere is egyfajta kedvezőbb jövedelmi helyzetet eredményezett, kedvezőbb körülményt eredményezett a dolgozó embereknek.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés