DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterjelölt Asszony! Felszólalását hallgatva, különösen az utolsó néhány mondatára, amely megjegyzést megengedett magának, erre mindenképpen szeretnék reagálni. (Közbeszólások, zaj.)
Felszólalásában megpróbálta rendre utasítani az előző kormányt és a felszólalókat. Azt gondolom, először is talán a programot kellett volna olyan mélységben ismertetni a tisztelt Ház és a nagy nyilvánosság előtt, amelyből mindenki tudhatná, hogy a szociális és az egészségügyi szférában, valamint a családok tekintetében mi lenne az a támogatási forma, amelyre az elkövetkező időben mind a szociális szférában, mind pedig az egészségügyben és a családok körében számíthatnának azok az emberek, akik olyan ígéretet kaptak a választási kampány alatt, amelynek a beváltása sajnos nemigen látható, hiszen a kormányprogramban ma már ezeknek a jelei sem mutatkoznak.
Engedje meg, hogy felszólalásának a béremelésre vonatkozó részére reagálva elmondjam, önök mindig a szociális érzékenységüket hangsúlyozzák; akkor bizony nem hangsúlyozták, amikor az előző kormányzatuk elnézte azt, hogy a szociális és egészségügyi szférában dolgozók napi nyolc órát dolgoztak havi 19 500 forintért, és ebből a pénzből családokat kellett eltartani. Az, hogy ma ezek az emberek 50 ezer forintot kapnak havonta, az Orbán-kormánynak köszönhető. És nagyon sajnálom, hogy nem kapnak többet, de ez pont azért van, mert az elmúlt negyven évben olyan nyomott bérekért dolgoztak az ágy mellett és egyéb szociális intézményekben reggeltől estig, hogy az ott lévő embereknek segítséget nyújtsanak, hogy ma sajnos ott tartunk, hogy 50 ezer forintos minimálbérért kell dolgozniuk. De ugyanez vonatkozik a családokra, az idős korúakra, és nagyon sajnálom, hogy önöktől ezeket a kritikákat el kell tűrnünk. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés