VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is szeretnék egy rövid megjegyzést tenni miniszterjelölt asszony előbbi hozzászólására. Négy esztendő nem túlságosan hosszú, s én még jól emlékszem arra az 1998 márciusában megjelent népszabadságbeli cikkre, fényképes interjúra, amelyben miniszterjelölt asszony arról beszélt, hogy azért hagyja ott a Szocialista Pártot, mert klientúrarendszert építenek, és az MSZP-n belül olyan állampárti jegyek jelentek meg, amit ön nem tud elviselni. Ma ön az MSZP miniszterjelöltje. Ennyit a szemforgatásról. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy e rövid kitérő után arról szóljak, amiről szólni kívántam, ezek pedig a kormányprogram gazdaságpolitikai részei. Egyetértek azokkal a hozzászólásokkal, amelyeket előttem már jó néhányan megtettek, hogy ez a kormányprogram bizony tele van kétértelmű ígéretekkel, félbe hagyott mondatokkal, és inkább hasonlít egy koraszülött választási programra, mint egy kormányprogramra. A kérdés csak az persze, hogy egy reklámanyag pótolhatja-e a kormányprogramot, elegendő lesz-e arra, hogy ez alapján ítéletet tudjunk mondani arról, mi vár ránk a következő időszakban.

Két konkrétumot azért hadd emeljek ki ebből az anyagból, amelynek talán van utalása a gazdaságpolitikára. Ha fellapozzák a kormány anyagát, mindjárt az első írott oldalon a következő mondatot találják: "Mindenkinek joga van a jólétre és a biztonságra." Majd rögtön ez alatt az a mondat húzódik meg, hogy "Mindenki csak teljesítménye, munkája alapján boldogulhat". Tisztelt Képviselőtársaim! Egyből érzékelhetik, hogy bizony itt két egymásnak ellentmondó ígéret került be a programba. Az egyik, a "mindenkinek joga van a jólétre és a biztonságra", egy szocialisztikus, a klasszikus Kommunista Kiáltványból is idézhető mondat volt; a másik mondat pedig, amely arra vonatkozik, kedves Géczi képviselő úr, hogy "mindenki csak teljesítménye és munkája alapján boldogulhat", ez pedig egy neoliberális gondolat. Ennek alapján már jól láthatjuk, hogy ebben a gazdaságpolitikában két erő feszül egymásnak: egy szocialista elosztáspárti és egy neoliberális. Ebből kell tehát kiindulnunk akkor, amikor a következő időszak gazdaságpolitikájára próbálunk valamilyen ítéletet megfogalmazni.

Néhány mondattal lejjebb, ugyancsak még az első oldalon a kormányprogram a következő, kissé magyartalan mondatot tartalmazza: "A nemzeti közép kormányának programja fordulatot hirdet, mert újra az európai idővel méri az egész nemzet felemelkedésének sebességét." Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években is sokan és sokszor szóltunk arról, hogy hogyan és milyen módon kell az európai mintákat követnünk.

(16.20)

Azt gondolom, hogy ha valaki a gazdaságpolitikában az európai felemelkedésre és fordulatra hivatkozik, akkor rossz úton, tévúton jár. Ez ugyanis nem veszi figyelembe, hogy ebben az esetben ez a hivatkozás értelmetlen. A magyar gazdaság mögött olyan teljesítmény van az elmúlt években, ami - mint ahogy Csehák miniszterjelölt asszony mondta - nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő.

'94-'98 között ez a növekedés a négy év átlagában 3 százalék volt. '98-2002 között ez a növekedési ütem 4,4 százalékot ért el, jóval meghaladta tehát az Európai Unió átlagos növekedési ütemét. Tavaly egyébként - csak hogy felidézzem a számot - az unió növekedési átlaga 1,5, az idei évben pedig valószínűleg 1,2 lesz. Azt gondolom tehát, hogy joggal van mire büszkének lennünk. E mögött a teljesítmény mögött nagyon sok magyar vállalkozó, munkavállaló, magánember teljesítménye áll. Büszkének kell rá lenni, és nem azt kell tenni, mint amit Kuncze Gábor tett itt nem olyan régen ezen az emelvényen, hogy lekicsinyli azt a teljesítményt, amit magunk mögött hagytunk. (Kuncze Gábor: Nem kicsinyeltem le.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évek növekedése tehát stabil és kiszámítható volt. Azt gondolom, hogy ez a növekedés - mint ahogy az előbb is mondtam - nemzetközi tekintetben is kiemelkedő. Három alapvető elemre épült ez a növekedés: a beruházások magas ütemére, az exportteljesítményre és a belső keresletre. Ennek volt köszönhető az, hogy a magyar gazdaság a világgazdasági lassulásra is csak kisebb mértékben reagált. Szeretném felidézni önök számára, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében a magyar gazdaság növekedése 3,3 százalék volt. Összehasonlításképp hadd említsem meg, hogy Lengyelországban ez a növekedés 0,3 százalékos volt. Tehát még közép-európai tekintetben is a magyar gazdaság lendületben van.

Ebben a kormányprogramban ebből a három elemből már csak kettőt találunk meg. A 66. oldalon a szöveg azt fogalmazza meg, hogy a gazdaság teljesítményének a növeléséhez elsősorban csak az export és a beruházók által vezérelt gazdaságpolitika vezethet. Az a kérdés tehát, hogy ha a belső keresletet elhagyjuk ebből a gazdaságpolitikai programból, akkor vajon az a sok ígéret, ami egyébként a többi oldalon megfogalmazódik ebben a programban, végiggondolt gazdaságpolitikát takar-e, vagy sem.

Ígéretből pedig van bőven. Hiszen ha valaki fellapozza ezeket az oldalakat, akkor láthatja, hogy az adócsökkentéstől, a csökkenő mértékű társadalombiztosítási terheléstől kezdve az önkormányzatok, az oktatás fokozottabb támogatásáig, a területfejlesztéstől a környezetvédelemig szinte minden van: fű, fa, virág. A kérdés tehát az, amit föl kell tennünk: kimondja-e ez a kormányprogram, hogy a jövendő MSZP-SZDSZ kormány mit akar? Honnan akarja azokat az ígéreteket teljesíteni, amelyek ebben a programban megfogalmazódnak? Sok választás nem lehetséges.

Az első, hogy hitelt vesznek fel, azaz növelik az ország eladósodását. Szeretnék a miniszterelnök-jelölt úr beszédére visszatérni itt egy mondatban. Ő azt fogalmazta meg a beszédében, hogy annyit költünk, amennyi van.

Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Ön bizonyára emlékszik arra - hiszen pénzügyminiszter is volt egy időszakban, vagy több időszakban -, hogy ez évek, évtizedek óta nincs így. A magyar gazdaság, a magyar társadalom nem annyit költ, mint amennyi van, hiszen ezért van államháztartási hiány, és ezért kell minden esztendőben annak a hetvenes-nyolcvanas években felvett államadósságnak a törlesztésére több száz milliárd forintot fordítani, mert a hiányt is elosztjuk. Ebben az esztendőben ez a kamatszolgálat például - a költségvetési törvényben megtalálható - 740 milliárd forintot tesz ki. Tehát sajnos, egyelőre nem tudjuk azt kimondani, bár szeretnénk, hogy annyit költünk, amennyi van.

A második lehetséges mód, hogy növelik a hiány mértékét. Ebben a programban azt fogalmazta meg a jövendőbeli kormány, hogy ennek az ellenkezőjét kívánja tenni, azaz a hiány mértékének leszorításával kíván minél hamarabb eleget tenni az európai uniós elvárásoknak és a monetáris unióba való belépésnek. Akkor pedig azt a kérdést kell feltennünk, hogy mit kíván eladni a kormány. Hiszen azokat az ígéreteket, amelyek az elmúlt hetekben-hónapokban elhangzottak, valahonnan fedezni és finanszírozni kell.

A sajtóban találunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy az állami vagyonból kerül majd sor különböző tulajdonváltásra, és az állami vagyon a magántulajdon felé veszi az irányt. Én most nem akarok azzal foglalkozni, hogy a Dunaferr esetében milyen lehetséges francia vevőről beszélnek. Nem kívánok azzal foglalkozni, hogy a MOL, a Richter és más állami vagyon tekintetében önök milyen lépést terveznek, mert ezt még nem tudjuk. Erre ez a kormányprogram sem utal. Én csak azt kívánom itt megfogalmazni, hogy mind a három lépés - akár a hiány növelése, akár az államadósság növelése, akár pedig az állami vagyon felélése - közvetve és közvetlenül hozzájárulhat ahhoz, hogy infláció mértéke a következő években emelkedni fog. Ezért azt a kérdést is fel kell tennem, hogy hogyan hat mindazon ígérethalmaz, ami ebben a programfüzetben van, az inflációra, és hogyan fogják ezt önök kezelni.

Azért kell ezt hangsúlyoznom, mert az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy az infláció mértékét radikálisan tudtuk csökkenteni, és meg tudtuk akadályozni azt, hogy az alacsonyabb jövedelmű emberek zsebéből is kivegyék a pénzt. Hadd mondjak ehhez számokat:

1997 decemberében, az MSZP-kormány, az előző kormány utolsó teljes évében 18,4 százalék volt az infláció mértéke; 2001 decemberében ez 6,8 százalékos volt. De ha a kormányciklus utolsó hónapját nézem, akkor is, '98 áprilisában 16 százalék, 2002 áprilisában pedig 6 százalék volt. Azt gondolom tehát, hogy a polgári kormány az elmúlt években igen jelentős eredményt tudott felmutatni az infláció csökkentésében. Először sikerült 10 százalék alá csökkenteni a pénzromlás mértékét, és egy számjegyűvé tenni az inflációt.

Mindezt annak ellenére sikerült elérnünk, hogy a külső körülmények nem voltak kedvezőek számunkra. Emlékezzenek vissza, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány esztendővel ezelőtt is, két-három éve azok a közegészségügyi járványok, amelyek Nyugat-Európában megjelentek, jelentős mértékben hatottak az élelmiszerárak növekedésére. Az olajárakban szintén nem volt ilyen kedvező a helyzetünk. De azt gondolom, az az együttműködés, ami a kormány és a jegybank között kialakult, és ami a jegybankkal egyetértésben változtatott a monetáris politikán, elkötelezte magát az infláció csökkentése mellett. Megszüntettük a csúszó leértékelést és kiszélesítettük a forint árfolyamsávját. Ennek a lépésnek az eredményeként a forint megerősödött, miközben az inflációs ráta jelentős mértékben csökkent. 15 éve a legalacsonyabb infláció van Magyarországon, és azt gondolom, hogy az egyre erősödő magyar gazdaság biztos alapot ad a további folyamatos csökkentésre.

Persze kétségtelen tény, hogy az infláció mozgásteret teremthet a különböző jövedelmi és árarányok átrendeződésére. Erre, már megtapasztaltuk, volt példa az elmúlt 12 esztendőben is. Hadd emlékeztessek arra, hogy '95-'96-ban az infláció ilyen célú eszközével, az inflációs adóval a korábbi MSZP-kormány már élt. Ezzel szemben a polgári kormány hatékonyan alkalmazta azokat a központi árintézkedéseket, amelyeken keresztül csökkenteni tudta az inflációs várakozásokat és ezen keresztül az infláció mértékét. Utalni szeretnék itt a tömegközlekedés, a postai szolgáltatások, a telefon, az energiaárak, ezen belül a gázár és a gyógyszerárak infláció mértékét meg nem haladó mértékű növekedésére, amelyek hozzájárultak a csökkenéshez. Tény és való, hogy rengeteg konfliktust vállaltunk ennek érdekében. De úgy gondoltuk, hogy helyesen járunk el, hiszen egyszerre tudtuk a csökkenő mértékű infláción keresztül segíteni a vállalkozásokat, a munkavállalókat, és a reáljövedelem növekedését valamennyi ember számára érezhetővé tenni.

Egyszer már megtapasztaltuk, hogy mit jelent ennek az ellenkezője. 1995-'96-ban, a Bokros-csomag idején - emlékezzenek vissza -, amikor 20 százalékos nyugdíjemelés volt abban az esztendőben, hiába volt 20 százalék a nyugdíjak emelésének a mértéke, ha az üzletekben, a boltokban a nyugdíjasok 30 százalékkal magasabb áron vásárolhatták meg a kenyeret, a tejet és más alapvető termékeket.

1995 júniusában 31,5 százalék volt az infláció. Abban bízok, hogy erre nem kerül sor. Aggasztó jelek azonban vannak ebben a kormányprogramban. Szeretnék még egyszer utalni arra, hogy az elmúlt években összhangba került a fiskális és a monetáris politika. Azzal most idő hiányában nem kívánok foglalkozni, hogy ez az anyag külön részt szentel a monetáris politikának, ami - ha valaki elolvasta volna a 2001-ben elfogadott új jegybanki törvényt, az tudhatná - a jegybank hatáskörébe tartozik, és a kormány ebben a kérdésben nem rendelkezik igazából mozgástérrel.

(16.30)

Ettől függetlenül szeretném hangsúlyozni, hogy nem értünk egyet azzal az elképzeléssel, ami utalásként szerepel ebben a programban, hogy a kormány hozzá kíván nyúlni a jegybanktörvényhez. Aggályaink és félelmeink vannak, mert éppen az inflációról szólva kell arra utalnom, hogy a Monetáris Tanács fél százalékponttal növelte a kamatokat, látva és érzékelve, hogy olyan intézkedések vannak előkészítésben, amelyek az infláció mértékét az eddigi csökkenő mértéktől el fogják téríteni.

A jegybank elsődleges feladata az árstabilitás fenntartása és a monetáris politika meghatározása. Ez szerepel a jegybanktörvényben, és aki nem gondolja át, hogy milyen módosításokat tervez ebben a törvényben, azt gondolom, hogy az a jegybank függetlenségét is veszélyezteti. Óva intem tehát a jövendőbeli kormányt, hogy a jegybank függetlenségének csökkentésével próbálja meg a választási ígéretek teljesítéséhez az infláció eszközét felhasználni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretnék még két témát röviden érinteni. Az egyik a magánnyugdíjpénztárak kérdése. Szerepel az anyagban, hogy a kormány újra növelni kívánja azt a részt, amit a magánnyugdíjpénztárakba lehet befizetni. Talán nem haszontalan arra utalnom, hogy az elmúlt években a nyugdíjak tekintetében a kiszámíthatóság és a stabilitás volt jellemző, a korábbi ciklus 12 százalékos csökkenése helyett a nyugdíjasok helyzete javult, s 16 százalékos reálértékben növekedtek a nyugdíjak. Ez azonban, úgy tűnik, nem tartja vissza a jövendőbeli kormányt attól, hogy most újra beavatkozzon ebbe a rendszerbe, és megpróbálja azt a '97-ben elkezdett, de szerencsére félbeszakadt rendszert és irányt követni, amit korábban elgondolt.

Szeretnék utalni arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezután is mindenki - akár magánnyugdíjpénztárban van, akár az állami nyugdíjrendszerben marad - a nyugdíjának legalább 75 százalékát az állami rendszerből fogja kapni. Nem lehet tehát úgy hozzányúlni a magánnyugdíjpénztárakhoz, hogy előtte ne tennénk rendbe az állami nyugdíjrendszert. Márpedig ebben a kormányprogramban erre vonatkozóan nagyon csekély utalások vannak. Föl kell tennem tehát a kérdést, hogy érdemes-e egy lyukas vödörbe vizet önteni. Hiszen előbb Kovács elnök úr utalt arra, hogy az Európai Unió milyen országjelentést adott ki az országról, de nem utalt arra, ami ebben a jelentésben szám szerint szerepel, hogy az elmúlt esztendőben mínusz 5,6 százalékos hozamot realizáltak azok, akik magánnyugdíjpénztárban voltak, azaz nem hozamot realizáltak, hanem a pénzük értéke csökkent. Azt gondolom, a kormánynak ebben a kérdésben át kellene gondolni a nyugdíjreform koncepcióját.

Végül a hazai kis- és középvállalkozásokról szeretnék még néhány szót szólni. Azt hiszem, ha a gazdaságpolitikai különbözőséget keressük a polgári kormány és a most hivatalba lépő kormány között, akkor elsősorban a hazai vállalkozások támogatását kell megfogalmaznom. Nem pusztán a Széchenyi-terv folytatásáról vagy nem folytatásáról van szó, bár ez is mindenképpen jelzésértékű. Jónak tartom és támogatom, hogy az adminisztrációs terheket csökkentsük a hazai vállalkozások számára, de ez önmagában még nem oldja meg a tőkehiány, a felhalmozás problémáját. Hiába vágunk le a mogyoródi Hungaroringről két kanyart, attól még a Ferrari és a Trabant nem lesz versenyképes egymással. Sőt, ha ilyen csökkentéseket hozunk, akkor aki erősebb volt a piacon, erősebb lesz, aki pedig gyengébb volt, az még gyengébb lesz.

Örömteli tény, hogy az elmúlt négy esztendő alatt több mint 100 ezerrel nőtt Magyarországon a vállalkozások száma, a vállalkozásaink megerősödtek, egyre inkább alkalmasak arra, hogy állják a versenyt az európai uniós társaikkal. Azt a régi bölcsességet szeretném tehát a jövendőbeli kormány számára felidézni, ami úgy szól: ne dönts le egy kerítést, amíg nem tudod, miért emelték.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu