DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjából kicsengő azon igénnyel, hogy az országkép formálására feltétlenül szükség van, önnel mélységesen egyetértek. Ebben, azt hiszem, a kormány és ön között vita semmilyen tekintetben nincs.
Abban azonban van, hogy az Országimázs Központ és az országkép formálása között egyenlőségjelet tesz az interpellációjában. Tehát azt mondom, hogy országimázs központra a kormánynak, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatalnak nincs szüksége, mint ahogy meg is szüntette. Hogy miért szüntette meg és miért nincs rá szüksége? Két okot említenék önnek. Az egyik az, hogy amit mi az Országimázs Központ tevékenységéből láttunk, az alapvetően nem országképformálás volt, hanem kormányimázs volt az elmúlt időszakban.
A másik ok az, ami a napi sajtóban hír mostanában, hogy az Országimázs Központ által kötött szerződések ügyében, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, büntetőeljárás van folyamatban. Nem szeretnék olyan tevékenységet látni a Miniszterelnöki Hivatalban, aminek a következménye az, hogy valamikor a hivatal szobáiban rendőrök kutakodjanak okmányok, szerződések vagy egyebek után. Tehát az Országimázs Központ megszüntetésére ezért került sor.
És hogy a gyereket nem öntjük ki a fürdővízzel, azt azzal tudom bizonyítani, hogy miután az idegenforgalom kérdésköre a Miniszterelnöki Hivatal feladatkörébe került, egyúttal a Magyar Turizmus Részvénytársaság tulajdonosi irányítása is a Miniszterelnöki Hivatal feladatkörébe került, amely 100 százalékos állami tulajdonú részvénytársaság, s amely rendkívül jól felkészült marketingszakember-gárdával és rendkívül jelentős nemzetközi hálózattal rendelkezik. Ez a hálózat és ez a szakembergárda képes lesz arra, hogy az eddigi tevékenységét bővítve, az országkép formálásában is komoly szerepet játsszon.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés