DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! A Balaton környéki települések szennyvíz-csatornázási munkálatairól tavaly hozott döntést a kormány az úgynevezett vörsi kihelyezett ülésen, és 2002-re ebből 1 milliárd forintot határozott meg. Egyetértünk abban, hogy fontos cél, amit a kormány korábban meghatározott, de sajnos ez tipikus példája annak a fedezet nélküli kötelezettségvállalásnak, amire nincs a költségvetésben jelenleg előirányzat.
Az államháztartási törvény szerint a második félévi tartalék terhére nem lehet az első félévben semmilyen döntést hozni. Ezért mi sem tudtunk ezzel még így foglalkozni. Azt gondolom, hogy a második félévi tartalék helyzetének áttekintésekor lehet majd ezt a döntést meghozni. Azt viszont el kell mondanom, hogy már jelenleg több mint 100 milliárd forintos igény van a második félévi tartalékra, mert sajnos nem egy, nem kettő, hanem akár tucatjával találunk olyan kötelezettségvállalásokat, amelyekre jelenleg nincs fedezet a költségvetésben.
Tehát még egyszer megerősítem, hogy a cél fontos, természetesen a jelenlegi kormány is támogatni kívánja, de a költségvetési fedezet tekintetében kérünk még egy kis türelmet, mert sajnos elég sok olyan ügyet kaptunk, amelyre jelenleg nincsen fedezet.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés