DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy személyes visszatekintéssel kezdjem miniszteri expozémat. Szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a köztisztviselői törvényt benyújtotta az előző kormány az Országgyűlésnek, én kifejtettem a köztisztviselői életpályát megalapozó törvényjavaslat vitája során, hogy a köztisztviselők jogállásának szabályozása a közigazgatás jövője szempontjából meghatározóan fontos, mert a magas színvonalon működő közigazgatáshoz a politikai váltógazdálkodástól független, a mindenkori kormányhoz lojális, a változó feladatokra gyorsan reagáló, a törvényességet feltétlenül tiszteletben tartó, szakmailag hozzáértő személyi állományra van szükség.
A lojális köztisztviselői kar számomra nem azt jelenti, hogy szolgai módon működik, kiszolgáltatott, és csak abban érdekelt, hogy a mindenkori hatalom politikai megrendelései alapján dolgozzon, hanem a magas szintű szakmai elvárásoknak megfelelően, munkájával alkotó módon szolgálja és támogassa a tágabb értelemben vett közösség és a mindenkori kormány szándékait.
Ezt a megállapítást most is különösen fontosnak tartom hangsúlyozni, a kormányzati főtisztviselők és központi tisztek esetében, mert ők azok, akik a szakmai karrier csúcsát képviselik, és joggal tarthatnak igényt a "szakmai elit" minősítés kiérdemlésére. Mindezt az előző kormány idején megalkotott törvény nem alapozza meg, mivel a rendelkezések nem határoznak meg magas szintű szakmai követelményeket és egyértelmű garanciákat a főtisztviselők és a központi tisztek kiválasztásához.
A kormány által most benyújtott törvényjavaslat ezt kívánja pótolni azzal, hogy az európai uniós államok gyakorlatával egyezően a főtisztviselői, valamint a központi tisztikarba történő bekerüléshez feladatuk jellegéhez igazodó, koherens és átlátható szakmai követelményrendszert határoz meg. Ebből szeretném kiemelni a közigazgatási szakvizsgát, a legalább középfokú nyelvvizsgát és a közigazgatási gyakorlatot. A módosítás hatálybalépését követően csak az kaphat főtisztviselői kinevezést, aki közigazgatási szakvizsgával és legalább középfokú nyelvvizsgával és ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezik.
A közigazgatási szakvizsga előírását azért tartom fontosnak, mert magas szintű vezetési, szervezési, államháztartási, igazgatási, menedzsment-ismereteket követel meg, amely egyébként a főtisztviselői feladatok ellátásához elengedhetetlen. A nyelvismerethez kapcsolódó követelményt, úgy gondolom, nem kell külön hangsúlyozni, mivel karnyújtásnyira vagyunk az Európai Unióba történő belépéstől, és csak nyelveket beszélő főtisztviselők lesznek képesek arra, hogy napi munkakapcsolatot tartsanak. Szintén a szakmaiság erősítése jegyében kerül sor a legalább ötéves közigazgatási gyakorlat megkövetelésére, amely megfelelő garanciája annak, hogy csak az arra leginkább méltók lehessenek e szakmai elit tagjai.
A jelenlegi szabályozásnak egyértelmű hiányossága, hogy nem rendezi egyértelműen a rendelkezési állomány alatti munkavégzési kötelezettséget, amely alapot ad arra, hogy az érintettek akár munkavégzés nélkül is kiemelt állami díjazásban részesüljenek. Mindez méltán váltotta ki és váltja ki a közvélemény rosszallását, amelyet megítélésünk szerint feltétlenül orvosolni kell. Ennek tesz eleget a javaslat azzal, hogy a rendelkezési állomány időszaka alatt előírja a kötelező munkavégzést, amelynek feltételeiről a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter fog gondoskodni. E gondoskodás keretében valamennyi érintett főtisztviselő és központi tiszt olyan területen kap majd fontos, érdemi feladatokat, amelyek ellátása képességeinek, képzettségének leginkább megfelel.
Az e körbe tartozó további változások között igen lényeges az, hogy a jelenlegi öt évvel szemben a rendelkezési állományban eltölthető időtartam két évre csökken.
A főtisztviselői rendszer nyitottságát és rugalmasságát erősíti az a módosítás, amely nemcsak kivételes jelleggel, hanem általános módon lehetőséget biztosít arra, hogy a főtisztviselői és központi tisztikarba a területi szerveknél dolgozó, arra érdemes kollégák is bekerüljenek, hogyha sikeres pályázatot nyújtanak be.
Nemcsak technikai jellegű módosítás az, hogy a javaslat a jelenlegihez képest egyértelművé és áttekinthetővé teszi a főtisztviselői kinevezések megszűnésének és visszavonásának eseteit. Az egyes jogviszonyok és a két jogintézmény közötti teljes körű harmonizációt szolgálja az, hogy a javaslat összhangba hozza a főtisztviselői és a központi tiszti jogállás szabályozását.
Szeretném kiemelni, hogy a kormány által beterjesztett javaslat a legmesszebbmenőkig tekintettel van a jogbiztonság követelményére. Természetes az, hogy az új intézkedések nem érintik visszamenőlegesen a korábbi kinevezéseket. Mindezt azért hangsúlyozom, mert a most benyújtott módosítások azt a látszatot kelthetik, mintha a korábbi kormány működése alatt kinevezett főtisztviselők jogállása radikálisan megváltozna. Erről egyáltalán nincs szó, kizárólag az a szándékunk, hogy e fontos jogintézményt a garanciák, az átláthatóság és a magas szintű szakmai követelmények övezzék és jellemezzék.
Mindenképpen meg kell említenem, hogy az alkotmányügyi bizottságban már lefolytatott vita keretében ellenzéki képviselőtársaink felvetették azt, hogy a rendelkezési állomány időtartamát nem lehet csökkenteni, mivel az sérti a jogbiztonságot és hátrányosan érinti a korábban kinevezettek jogviszonyát. Ehhez kapcsolódóan szeretném kiemelni, hogy senkinek a jogosultsága nem csorbul, mivel a jelen törvénymódosítás csak a hatálybalépés után rendelkezési állományba helyezett főtisztviselők esetében csökkenti két évre a rendelkezési állomány időtartamát. Ha ez a megoldás nem lenne alkotmányos vagy jogszerű, ahogyan ezt ellenzéki képviselőtársaim állították a bizottságban, akkor hasonló megfontolások alapján az előző kormány sem vezethette volna be 2001. július 1-jétől a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, vagy nem írhatta volna elő kötelezően a közigazgatási szakvizsgát, ugyanis ezek a módosítások is megváltoztatták a köztisztviselők jogviszonyát. Mindezek azt támasztják alá, hogy a fenti módosítások kiállják az alkotmányosság és a jogállamiság legszigorúbb próbáját is.
A törvényjavaslatban szereplő szabályozás egyébként összhangban áll a nemzetközi gyakorlattal is, mivel ahol ez a jogintézmény működik - OECD-s és európai uniós államokban -, ott a főtisztviselőkkel szemben a javaslatunkhoz hasonló, magas szintű követelményrendszert érvényesítenek.
A tisztelt Házhoz benyújtott törvényjavaslatot még az általános vita megkezdését megelőzően egyeztettük az országos munkavállalói érdekképviseletekkel. Ehhez kapcsolódva szeretném megjegyezni, hogy a legnagyobb taglétszámú és legszélesebb szerveződési körű, országos reprezentatív szakszervezetként a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete támogatja a módosítást, mivel elengedhetetlennek tartja a magas szintű szakmai követelmények előírását.
Személyes meggyőződésem, hogy a szociális partnerek, szakmai és munkavállalói érdekképviseletek bevonása ebben a kérdésben is elengedhetetlen, ezért konzultációs jelleggel tervezzük a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács közreműködését, amely a főtisztviselők kiválasztása során megfelelő keretek között érvényesíthető.
(12.40)
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ezúton is támogató figyelmükbe és pártfogásukba ajánljam a kormány által most benyújtott javaslatot. A kormány őszintén bízik abban, hogy a törvénymódosítás elfogadásával teljessé válik a főtisztviselőkre vonatkozó szabályozás, s általa stabilizálódik e fontos jogintézmény és az érintett főtisztviselők, központi tisztek helyzete. Biztosak vagyunk abban, hogy az új módosításokkal az érintett főtisztviselők és a központi tiszti kar számára kiszámítható, tervezhető, anyagi, illetve szellemi értelemben egyaránt megbecsült és a közvélemény előtt is méltán vállalható közszolgálati szakmai életutat teremtünk meg.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot vitassa meg és támogassa a szavazatával. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés