DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előbb elfelejtettem még egy kérdésről szólni, és szeretném visszahozni. Beadtunk még egy csatlakozó módosító indítványt Bernáth Ildikó képviselőtársammal.

A T/25/9., Szabó Lajos képviselőtársunk által jegyzett módosító indítványban önök végül is, hadd tegyek azért zárójelben egy maliciózus megjegyzést is, végső soron nem sokat tudtak kezdeni a vasárnap szabályozásával, mert lehet ugyan más technikát választani, de végső soron maradunk, ahol voltunk, ugyanazok dolgoznak majd ezután is, mint akik eddig, legfeljebb más szabályozási technikát választunk. Ellenben behoznak egy új elemet, amiről korábban nem volt szó, azt mondják, hogy pluszpótlékot kell fizetni annak, aki bármilyen okból vasárnap dolgozik. Rendben van, ha önök ezt gondolják, ezt lehet csinálni, elmondtuk a bizottságban is, szerencsésebb persze, ha ez a munkáltatók és a szakszervezetek közötti alkuban alakul ki, ám ha önök így akarják és így fogják ezt megszavazni, akkor egyre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy szerencsésebb, ha ezt egységesen csinálják. Ugyanis ezzel a pluszpótlékkal nem pluszmunkát fizetnek meg, hanem azt a veszteséget, hogy a kitüntetett vasárnapon mint pihenőnapon dolgozik valaki, ezért akarnak egy pluszpótlékot bevezetni, akkor viszont tessék ezt mindenkinek kifizetni.

Tehát a csatlakozó módosító indítványunk arra vonatkozik, hogy akkor a folyamatos műszakban dolgozóknak is járjon ugyanúgy, magyarul, azt a két szakaszt, amely kiveszi a többműszakos munkarendben és a folyamatos műszakban dolgozót, eltörölni javasoljuk, és azt mondjuk, hogy ha pótlék, akkor járjon mindenkinek, akinek vasárnap dolgozni kell, bármilyen okból is teszi ezt. Gondolom, önök ezekkel, miután ezt a pótlékot önök vetették fel, nyilván egyetértenek; remélem, hogy fogják tudni támogatni ezt a módosítót.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu