MOLNÁR JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az iskolákban a tanítás befejeződött, elérkezett a várva várt vakáció. Igaz, sokan még vizsgák előtt vagy a nyári gyakorlat előtt állnak, mégis a többség számára elkezdődött az igazi gondtalan, iskolamentes nyár. Nekünk azonban már most gondolni kell az őszi újrakezdésre. Értékelni kell nemcsak tantestületi szinten az elmúlt év tapasztalatait, a jót erősíteni, ami pedig nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, azt javítani szükséges.

Kétségtelen, hogy az elmúlt tanévben is sok kiváló tehetség mutatkozott be a tanulmányi versenyeken hazai és nemzetközi téren egyaránt. Ugyanakkor a többség tudásszintcsökkenéséről aggasztó adatok láttak napvilágot. Harmincegy országban végzett nemzetközi felmérés szerint a 15 éves diákjaink huszonharmadikok lettek szövegértésben. Ez pedig komoly gond, hiszen aki képtelen felfogni az olvasott szöveg logikai összefüggéseit, az nemcsak a szépirodalomtól marad távol: nem fogja megérteni a többi tantárgy tananyagát sem, és nem lesz képes elsajátítani egy adott szakma elméleti tudnivalóit sem.

Ennek ismeretében már érthető, bár el nem fogadható az a másik adat, hogy a szakiskolák 9. évfolyamán a tanulók 40 százaléka nem végzi el az adott tanévet. Ehhez lehet még azt a tapasztalatot is párosítani, hogy az iskolákban a tanulók magatartása, a tanuláshoz való hozzáállása romló tendenciát mutat. Végül szintén kutatási adatok bizonyítják, hogy óriási szakadék alakult ki az elit iskolák és a leszakadó vidéki iskolák között. A pedagógusok pedig úgy érzik, fokozatosan magukra maradnak, a szükségestől kevesebb támogatást kapnak a szülői háztól és a társadalomtól egyaránt. Mindezek tetejében az elmúlt tanév nyugalmát indokolatlanul megzavarta a tavaszi választási kampány, a politika sok helyen közvetlenül betört az iskolák, sőt az óvodák életébe, megzavarta az oktatás-nevelés folyamatát és a családok nyugalmát is.

Az iskolák nagy várakozással tekintenek az új Országgyűlés, az új kormány felé. Remény és aggódás keveredik a várakozásban. Azt várják tőlünk, hogy teremtsük meg a nyugodt, békés oktató-nevelő munka feltételeit. Ehhez hozzátartozik a stabilitás és a kiszámíthatóság. Nem lehet négyévenként új reformot indítani, elölről kezdeni mindent. Ugyanakkor a gondok megoldása néhány területen halaszthatatlan intézkedéseket követel. A gondok enyhítése azonnali cselekvést kíván, teljes megoldása azonban csak hosszú távon, az egész rendszer működésének alapos elemzése után, a szakma széles körű bevonásával, lehetőleg a politikai felek konszenzuális megállapodása útján érhető el.

A most előttünk lévő előterjesztések közül az iskola szempontjából kiemelkedő jelentőségű a költségvetési törvény, valamint a közoktatásról szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat.

(19.20)

Az előbbi megteremti a lehetőséget arra, hogy a közoktatás dolgozói nyugodtabb anyagi körülmények között várják az új tanévet, hisz több mint egy évszázada nem látott mértékű béremelést tesz lehetővé. A közoktatási törvény módosítása pedig egyaránt szolgálja a nemzeti hagyományok őrzését, a biztonságot és rugalmasságot, valamint a korábbi központosító törekvésekkel szemben a széles körű szakmai egyeztetés visszaállítását.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon az iskolakezdés összeforrt szeptember havával; gondoljunk csak Móra Ferenc önéletrajzi ihletésű híres novellájára. A családok életét megkönnyebbítő racionális érv mellett a többgyermekes családoknak tudniillik nem kell többféle kezdési időponthoz igazodni; nagyon fontos érv a hagyományokhoz való visszatérés, a szeptember eleji tanévkezdés visszaállítása.

Az oktatási bizottság vitájában felmerült a tanítási napok számának csökkentését féltő felvetés - erről ma is hallhattunk már a vitában -, ezt a felvetést pedig a részletes vitában megnyugtatóan rendezni lehet. Mint ahogy elhangzott, többek közt én magam is a módosító javaslat jegyzője vagyok, miszerint a június közepi befejezés garantálásával az oktatási napok száma is garantálható.

Az éles választási küzdelemben a jelenlegi ellenzék több képtelen vádat is bevetett iskolaügyben, a hittanoktatás megszüntetésétől a kerettantervek eltörléséig. Mi nem tartjuk tökéletesnek az érvényben lévő kerettanterveket, de szeretnénk megóvni az iskolákat az állandó bizonytalanságtól. Elfogadjuk, hogy az iskolák többsége egyetért a kerettantervekkel, ők továbbra is ez alapján dolgozhatnak. Nem szabad minden iskolát önálló helyi tanterv kidolgozására kényszeríteni, erre ma nem érettek a feltételek. Ugyanakkor a túl merev szabályozás is gátolhatja az előrehaladást. Nem tud kreativitásra, önálló problémamegoldásra nevelni az a tantestület, amelynek mozgástere túl szűkre szabott. Kapják meg a lehetőséget a kerettantervtől való eltérésre a kísérletező szándékú, kezdeményező közösségek, de garantálni kell, hogy a tanítási tartalom és az időkeret itt is a kerettantervben megjelölt kötelező előírásoknak eleget tegyen.

A mostani módosítás úgy adja vissza a választás szabadságát az iskolának, hogy nem enged lazítani a kerettantervekben is rögzített közös követelményrendszeren, a tapasztalatok alapján pedig, ha kell, de legalább háromévenként, sor kerülhet a műveltségi tartalom korrekciójára is, hogy az jobban megfeleljen a huszonegyedik század követelményeinek.

A mostani előterjesztés megnyugtatóan rendezi azt a bizonytalanságot is, amit az előző kormány javaslatára született óraszámemelés okozott a pedagógusok és az iskolafenntartók körében. A pedagógusok eleve felemás megoldásnak tekintették a korábbi béremeléshez kötött óraszám-növekedést. Úgy érezték, az anyagi megbecsülés helyett inkább a terheik növekedtek.

A mostani módosítás a kiemelt béremeléssel együtt hozzájárulhat a pálya megtépázott tekintélyének helyreállításához, hogy a legtehetségesebb fiatalok közül is egyre többen válasszák a pedagógushivatást. És ha ez a tendencia tovább folytatódik, remélem, lesz elegendő nyelvtanár is minden iskolában. Ma azonban még az idegen nyelvek tanításának biztonságához szükség van a legalább "C" típusú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkező, egyébként pedagógus végzettségűek alkalmazására ott, ahol másként veszélybe kerülne a nyelvoktatás, elsősorban a vidéki kisiskolákban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Odakinn ma ragyogó napsütés volt, igazi derűs nyári nap. Kérem önöket, a törvényjavaslat támogatásával tegyék lehetővé, hogy szép nyara lehessen sok tízezer pedagógusnak és sok-sok százezer gyermekes családnak is, és velem együtt fogadják el a törvénymódosítást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu