RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A közoktatási törvény módosításához elsősorban a mindennapi gyakorlatból gyűjtött tapasztalatok alapján kívánok hozzászólni, hiszen közel két évtizede középiskolai igazgatóként működöm.

Tisztelt Ház! Az 1993-as közoktatási és szakképzési törvény korábbi módosításai többségében eredményes működést biztosítottak az intézményeknek. Most is az a cél, hogy ilyen módosítást hajtsunk végre. A magyar oktatási rendszerben bekövetkezett tartalmi és szerkezeti átalakítások rendkívüli módon megterhelték a pedagógustársadalmat az elmúlt több mint egy évtizedben. A jövő érdekében hagyni kell a pedagógusokat, hogy az oktató-nevelő munkára koncentráljanak. Stabilitásra és nyugalomra van szükség.

Bölcs elhatározás a szaktanárok óraszámának a csökkentése. Köztudott az, hogy a 2001-2002-es tanévben az óraszám emelése sok feszültséget okozott az intézményekben. A húsz óra feletti két órát fel lehetett használni a kerettanterv oktatását végző pedagógusok önképzésére, a minőségfejlesztési rendszerben dolgozók munkájának ellentételezésére, a felzárkóztató foglalkozásokra és a tehetséggondozó munkára. Tudjuk, hogy ennek a két órának a felhasználása rendkívül sok ellentmondást vont maga után. Egyesek megpróbálják e két óra visszavonását úgy beállítani, hogy a gyengébb tanulók felzárkóztatásától és a jobb képességű tanulók tehetséggondozásától vonjuk vissza az óraszámot.

Kérem szépen, ez nem állja meg a helyét. Révész Máriusz képviselőtársamnak is figyelmébe ajánlom azt, hogy a közoktatási törvény '98-as módosításában az 52. § (7) bekezdésében az iskolai kötelező óraszám 5 százaléka biztosítható a tehetséggondozásra, a felzárkóztatásra, a hátrányok leküzdésére, azaz az egyéni foglalkozásokra. Ezzel az intézmények továbbra is élhetnek.

Az óraszámemelés visszavonásának pozitív jelzői vannak. Nem állítja nehéz helyzet elé a kis iskolákat azzal, hogy hogyan adják ki a kis óraszámú tantárgyait tanító szaktanárnak a kötelező 22 órát. Nem jelentkezik szaktanári felesleg, hiszen ez a plusz két óra azt is jelenti egy húszfős tantestületnél, hogy kétszakos kolléga leépítése is jelentkezhet. Ezáltal valójában egy sajátos foglalkoztatáspolitikai intézkedést is meglépünk. A kötelező óraszám csökkentése azt is eredményezi, hogy a túlórát vállaló pedagógusok jobb jövedelmet kapnak. A kevesebb ez esetben többet jelent.

A 2002. szeptember 1-jei alapbéremelés rendkívül tisztességes. Ezzel megtesszük az első lépést a versenyszféra bérezésének irányában. Reméljük, a jobb bérezés vonzóbbá teszi a pedagóguspályát, és megállítja a pályaelhagyási tendenciát. A jelenlegi bértábla nem ismeri el a képzettséget, a tudást, nem ismeri el a pályán töltött éveket, a tapasztalatot. Az elfogadásra beterjesztett új bértábla elismeri a tudást, jobban megfizeti a tapasztalatot, és feloldja azt a feszültséget, amelyet a minimálbér bevezetése jelentett. Mindenképpen fontosnak tartom azt, hogy 2003-ban a pótlékokkal, illetve a minőségi munkáért járó különböző juttatásokkal érdemben foglalkozzunk.

A béremelés külön értéke, hogy nem diszkriminatív. Egyaránt vonatkozik ez az állami, az egyházi és az alapítványi intézmények dolgozóira is. Ez mutatja igazán azt, hogy a kormány meg akarja teremteni a jobb bérezés feltételeit.

A szorgalmi idő kezdetének és végének rögzítése alapvetően fontos. Kiküszöböli azt, hogy a különböző intézmények más-más időpontban kezdjék a tanítást, ez lehetővé teszi a családok számára a nyár tervezését. Az egységes tanévkezdés a városi kollégiumokat fenntartó önkormányzatok számára is rendkívül kedvező. Szükségessé teszi mindenképpen azt, hogy ezt szabályozzuk; mint ahogy a miniszter úr expozéjában is elhangzott: biztos kezdés, biztos befejezés, stabilitás szükséges. A szakma véleménye az, hogy meg kell őrizni az őszi szünetet. Úgy gondolom, hogy erre minden jellegű irányulás megvan, és ez mindenképpen fontos.

Tisztelt Ház! A közoktatásról szóló '93. évi LXXIX. törvény módosításában szerepel, hogy az idegennyelv-oktatást 2006. szeptember 1-jéig jogszerűen végezhetik olyan pedagógusok is, akik "C" típusú állami nyelvvizsga-bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkeznek. Köztudott, hogy ennek a hatálymódosítása 1998-tól folyamatosan megtörtént. Ennek szükségszerűségét látnunk kell. Az elmúlt években sajnos nem kerültek ki a felsőoktatásból olyan számban nyelvtanárok, akik képesek lettek volna elhelyezkedni a közoktatásban. Tudjuk azt, hogy a diplomás nyelvtanárok jobb jövedelem, illetve a reményteljesebb jövő érdekében elhagyták a pedagóguspályát. Mindenképpen fontos ez a döntés ahhoz, hogy a nyelvtanítás stabilitását megteremtsük a kis intézményekben, a kistelepülések iskoláiban. Véleményem szerint a jelenleg pályán lévő átképzett, nyelvvizsgás kollégák jó pedagógiai és didaktikai ismeretekkel rendelkeznek, így a hiánypótlás 2006. szeptember 1-jéig velük mindenképpen jól megoldható.

Pánczél Károly képviselő úr jelezte azt, hogy a lovak közé dobjuk a gyeplőt. Úgy gondolom, hogy ha elvárjuk évek, évtizedek óta, hogy a lovak húzzanak, akkor reájuk kell bízni azt, hogy milyen ütemet diktálnak maguknak.

Az ellenzéki képviselőtársaink valahogy úgy fogalmaztak, hogy rendkívül kritikus ez a törvénymódosítás, csak azt nem fogalmazták meg, hogy mi be akarjuk zárni az iskolákat. Igen, be akarjuk zárni az iskolákat, nyárra, de a tanévet úgy akarjuk kezdeni, hogy kevesebb legyen a kötelező óraszám, jobb legyen az alapbér, stabilitás és nyugalom legyen a közoktatásban, és mindenképpen újra akarjuk kezdeni szeptember első munkanapján.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu