SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Révész Máriusz másodszor állított olyat az óraszámemelésekkel, óraszámcsökkentésekkel kapcsolatban, amit, remélem, kedves képviselőtársam sem hisz komolyan. Azt találta mondani, hogy az akkori óraszámemelés, tehát a 20-ról 22 órára való felemelés, ahogy mondta, a felzárkóztatásra, a tehetséggondozásra, valamint a minőségbiztosításra adott olyan óraszám, amely nélkül ezek az iskolák lemondanak ezekről a tevékenységekről. Nem olyan régen volt ez a törvénymódosítás, kedves képviselőtársam, amikor önök felemelték két órával a kötelező óraszámot. Ez egy kicsit a 20 százalék, az önök általi legmagasabb béremelés elrontására, kompenzálására szolgált. A pénzügyesek nem nézték jó szemmel, hogy a pedagógusok 20 százalék béremelést kapnak, valamit kértek cserébe, és önök ezt megideologizálták, hogy ez a két óra szolgál majd az imént említett tevékenységek ellátására. Én azt mondom, hogy olyan munkát követelni, amihez nem rendelünk pénzt, enyhén szólva, nem igazán tisztességes.

Azt gondolom, hogy ezután is lesz az iskolákban felzárkóztatás, ezután is lesz tehetséggondozás, ezután is lesz minőségbiztosítás. Azok a kollégák, akik majd végezni fogják, ezért majd túlórát kapnak, ezért pénzt fognak kapni, és azok a kollégák, akik ezt vállalják, tisztességesen meg lesznek fizetve. Mi nem mondjuk azt, hogy ezekre nincsen szükség, ellenkezőleg: a kerettantervtől való lehetséges eltérés legfontosabb teendőjének is azt tartjuk, hogy ezeken az órákon felzárkóztassanak, tehetséget gondozzanak és minőséget biztosítsanak. Úgyhogy nem állja meg a helyét az ön érvelése. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu