DR. MAGDA SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Majd szólok oda is. Azt gondoltam, a Ház arra való, hogy szakmai alapon beszéljünk. Rájöttem, hogy a föld hozzá nem értők kezében politikai eszköz is lehet. Nagy szégyen az, amikor azt a földet, ami a nemzet értéke, az emberek, egyes politikusok saját céljukra, saját butaságukra használják fel. Úgy gondolom, hogy komoly embereket kell megkérdezni, közgazdaságilag kell megnézni, mit ér a föld, mit jelent a föld a magyarság számára.

A magyarság számára a föld nem elherdálandó eszköz. A magyarság számára a föld nemzeti kincs. Ezért jogosan merül fel az a kérdés, hogy vajon mi is indokolja az alig fél éve elfogadott, az előző kormány által beterjesztett törvény módosítását. Ennek az az oka, hogy a most megváltoztatásra javasolt törvény több súlyos alkotmányossági aggályt is felvet, amit az érintett érdekképviseletek és szakszervezetek, valamint az Agrárkamara az Alkotmánybíróságon is megtámadott. Tették ezt azért, mert a törvény olyan súlyos mértékben kívánt beavatkozni a föld-magántulajdonosi és földbérleti viszonyokba, hogy az több helyen is alkotmánysértő. Elriasztó példaként említem, hogy az államnak a Nemzeti Földalap segítségével még arra is lehetősége lett volna, hogy az egyenes ági rokonok között a földhaszonbérletet, illetve a földadásvételt megvétózza.

Súlyosan sérti a törvény a gazdálkodási formák közötti megkülönböztetés tilalmát is. Több pontja ellentétes az alkotmányban megfogalmazott, a jogállamra, a korlátozhatatlan alapjogra, a piacgazdaságra, a vállalkozáshoz való jogra, a gazdasági versenyszabadságra, a szövetkezetek alkotmányban megfogalmazott támogatására és a tulajdonra vonatkozó garanciával. (Dr. Horváth János közbeszól.) Ez az alkotmány! Ezek az alkotmányos aggályok abból eredtek, hogy az eddigi törvényi szabályozással ellentétesen a törvény mind a magyar hagyománnyal és a gyakorlattal, mind az Európai Unió országaiban működő szabályozási gyakorlattal homlokegyenest ellenkezően a földhasználókat, földbérlőket, a földből élőket az előhaszonbérletnél és az elővásárlásnál is az addigi első helyéről a hetedik helyre tette hátra. Hangsúlyoznám: Európában ezek vannak első helyen.

Ez a törvény olyan mértékben kívánt beavatkozni 12 évvel a rendszerváltozás után a mezőgazdasági földbérleti és adásvételi viszonyokba, ami semmilyen tekintetben sem elfogadható, gazdasági kihatásai pedig beláthatatlanul hátrányosak lettek volna, mert a korszerű, versenyképes gazdálkodás céljai helyett a spekulatív földszerzést szolgálná. Gondolom, ez az egyik legnagyobb probléma. Véleményünk szerint semmi sem indokolja azt, hogy az 1990 után kialakult vagyoni, magántulajdoni viszonyokba annak hátrányára történjen drasztikus beavatkozás, amely ma is a mezőgazdaság egyik hatékony termelői, minőségi terméket előállító szektora. Az állami földet bérlő 1200 magánszemély és társas vállalkozás ugyanis meghatározott szerepet visz a magyar mezőgazdaság olyan stratégiai területein, mint a vetőmag, a tenyészállat-előállítás vagy a minőségi tejtermelés. Ezek adóznak is.

Számunkra az is érthetetlen, hogy a választási vereség után, mindenfajta szakmai megalapozottság és előkészítés nélkül miért vált olyan hirtelen sürgőssé az, hogy a leváltott kormány megszabaduljon attól a 300 ezer hektár állami termőföldtől, amely sohasem szolgálta a kisparaszti gazdaságokat, hanem ezek túlnyomó része állami vagy egyházi birtok volt. Ezt is meg lehet nézni. Nem kell a történelmet megváltoztatni!

Azt sem értettük és ma sem értjük, hogy miért akarják kizárni a földbérleti lehetőségből azokat, akik a Fidesz-kormánnyal 1999-ben tíz évre szóló földbérleti szerződést kötöttek elővásárlási és előhaszonbérleti joggal. Észérvekkel az sem támasztható alá, hogy önző célok miatt miért kell prosperáló mezőgazdasági üzemeket tönkretenni, az ott dolgozók tízezreiből munkanélkülit kreálni. Lehet, hogy ez önöknek cél lehet. (Dr. Horváth János közbeszól.) Azok nincsenek olyan sokan! Ma mintegy 70-80 ezer azok száma, akik földből élnek, akik munkavállalóként dolgoznak. Ezeket önök tönkre akarják tenni.

(11.10)

Ezt kell a sajtóba kivinni! Azt hiszem, hogy teljesen másképp gondolkodnak az emberek.

A Nemzeti Földalapról szóló törvényre alapozva majdnem sikerült elkótyavetyélni az állami tulajdon egyik gyémántját, a 300 ezer hektár termőföldet. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ termőfölddel kapcsolatos politikája része annak a nemzeti stratégiának, amelyet választóinknak és az ország lakosságának ajánlottunk és ajánlunk. Mi a termőfölddel kapcsolatos egyetlen intézkedésünket sem kívánjuk alárendelni alantas politikai haszonszerzés diktálta céljainknak.

Mi a termőfölddel hosszú távú nemzeti stratégiai céljainkat kívánjuk szolgálni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt csináljátok!), ezért azt akarjuk elősegíteni, hogy a magyar föld műveléséből, a magyar földművelők szorgalmas munkájából keletkező bevétel és haszon túlnyomó része a magyar vidéket gazdagítsa, mert meggyőződésünk, hogy a vidéken élők életszínvonalának emeléséhez ez az egyik legrövidebb út. Akik ebben nem vesznek részt, nem érezhetik. Mondom ezt azért, mert az életszínvonal csökkenését nemcsak az elsorvadt helyi iparok, a jövedelemcsökkenés miatt bekövetkezett szolgáltatás elsorvadása, hanem a mezőgazdasági teljesítmény 25-30 százalékos visszaesését okozta. Nagyon hiányzik a mezőgazdaságból élők bevételéből annak a 4-5 millió tonna gabonának, annak az 5 millió darab hízott sertésnek, annak a csaknem 1 milliárd liter tejnek, annak a közel félmillió tonna gyümölcsnek az árbevétele is, amelyet az utóbbi 15 évben elveszítettünk. Csak a statisztikát kell fellapozni.

Piacgazdaságban csak az lehet gazdag, aki jelentős bevételre tesz szert, és ennek során arra is gondja van, hogy azt haszonnal tegye. Mi a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításánál ezekből a szempontokból indultunk ki. Arra törekedtünk, hogy a Nemzeti Földalap ne a piaci viszonyokba való állami beavatkozás trójai falova legyen, hanem szakavatott kezelője, gazdája mindannyiunk közös kincsének, az állami tulajdonban lévő termőföldnek és az állami tulajdonú erdőterületeknek, amelyek az ország területének 14 százalékát teszik ki. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ez az arány a nemzetközi gyakorlatban is - megint szeretném mondani a bekiabálóknak - jelentős, minden, magára valamit adó országban legalább 10 százalék a Nemzeti Földalap területe az össz mezőgazdasági területnek. Kérem, ha valahol kell, cserét és koncentrációt csak ebből lehet! Önök ezt akarják eladni! (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.) A nemzetközi kitekintés is azt támasztja alá, hogy semmi sem sarkallhat bennünket arra, hogy ettől a földterülettől az állam sürgősen megszabaduljon. Sokkal fontosabb az, hogy ezek a területek továbbra is hatékonyan szolgálják a nemzeti céljainkat.

A Nemzeti Földalapnak így elő kell segíteni az ésszerű területcseréket elsőként, majd a szociális földprogramot, az állami és önkormányzati beruházásokhoz szükséges földterület biztosítását, a birtokösszevonást, az állattenyésztő telepek, ültetvények működéséhez szükséges termőföldcserék biztosítását, az erdővagyonnal való tartalmas gazdálkodást.

Alapvető törekvésünk... (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tartalmas!) Bármikor leülök önnel beszélni! Valószínű, hogy az ész akkor találkozik, ha két ember beszélhet. Én meghallgatom önt - belekiabálni az önök módszere. Menjenek ki az utcára, az az önöké. A parlament valószínűleg a viták, az ésszerű elvek megvitatásának a helye. (Taps az MSZP padsoraiban.) Megalázó az, amit ön csinál! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Megkaptuk a magunkét!) Nézze, körülbelül ez kell.

A Nemzeti Földalap civil kontrolljának további, teljesen új eleme a helyi birtokhasznosítási tanácsok létrehozása. Ezekben a területi agrárkamara javaslatára helyben termőföldtulajdonnal rendelkező, illetve bérlők 3 tagú tanácsot hoznak létre. Ezzel mindkét szinten megvalósul az érdekeltek ellenőrző, kiegyensúlyozó szerepe, ami reményeink szerint megnöveli a Nemzeti Földalap működése iránti bizalmat is annak érdekében, hogy a későbbiekben egyetlen demokratikus kormány se essen az előző kormányhoz hasonló kísértésbe, amikor is az állami földvagyont hirtelen felindulásból, haszonszerzésből vagy számunkra nem elfogadható indokok alapján az akkori ellenzék tiltakozása ellenére el akarta adni, illetve egy általa kijelölt kört szándékozott kivételezett tulajdonhoz juttatni. Talán ez fáj. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

Mi úgy kívánjuk rendezni, hogy a termőföld vagyonkezeléséről, hasznosításáról, értékesítéséről, a nyilvántartásról a kincstári vagyonra vonatkozó törvény határozzon, amely kellő módon szabályozza az állami vagyonnal kapcsolatos jogosítványokat és teendőket.

Tisztelt Országgyűlés! Az általunk beterjesztett Nemzeti Földalapról szóló törvény, új jogintézmény alapján lehetővé tesszük a nyugdíjas tulajdonosok által felajánlott termőföldek életjáradék ellenében történő megvásárlását. Meggyőződésünk, hogy ez a jogintézmény a kilencvenes évek elején alapvetően járulhatott volna hozzá ahhoz, hogy ne kerüljön sor a mai kezelhetetlen helyzetre, amikor is a főfoglalkozásúak átlagos földtulajdonmérete mindössze 3 hektár. Ugyanez Csehországban 32 hektár, ugyanez Ausztriában 100 hektár. Körülbelül ezeket kell elmondani az embereknek, hogy ne becsapjuk őket, hanem ha ma versenyképesek akarunk lenni, akkor mindenképpen egy birtokkoncentrációt kell elindítani. Azt gondoljuk, ez a lehetőség alapvető fontosságú azoknak a nyugdíjasoknak, akik nem tudják vagy nem akarják megtartani termőföldjüket. Így ők olyan életjáradékhoz juthatnak, amellyel meg kívánjuk javítani nyugdíjas éveik életminőségét, életlehetőségeit. Ne riogassák őket! Mi csak attól vesszük meg a földet, aki felajánlja nekünk.

A versenytárgyalásos rendszert pályázati rendszerrel váltjuk fel. Az állami tulajdonban lévő termőföld értékesítésekor, illetve haszonbérbe adásakor ennek a helyi civil kontrollját a birtokhasznosítási tanácsok véleményezési jogával alapozzuk meg. Ezen akciók nyilvánosságát közérdekű információval való minősítésükkel kívánjuk megoldani. A Nemzeti Földalap a mi elképzelésünkben nem kht.-ként, hanem költségvetési szervként működik, alkalmazottai pedig köztisztviselők, amely egyértelművé teszi a velük kapcsolatos elvárásokat, a célokat, ugyanakkor nem hagy lehetőséget arra, hogy állami pénzek és vagyontárgyak tűnjenek el különböző rejtett utakon. A törvényjavaslatban részletesen szabályozzuk a Magyar Nemzeti Földalap Kht. megszűnésének körülményeit. A törvény hatálybalépésének határidejét 2002. augusztus 1-jében kívánjuk meghatározni.

Tisztelt Országgyűlés! Amíg az előző kormány által beterjesztett konstrukcióban a kormány szabta volna meg a földbirtok-politikai irányelveket, addig mi azt javasoljuk, hogy mindez csak az Országgyűlés felügyelete alá tartozhasson. Ez is különbség, hisz nagyobb lesz a rálátás, ez az Országgyűlés hetente ülésezik. Itt is abból indulunk ki, hogy a termőföld az ország szellemi kapacitásához mérhető, hangsúlyozom, a termőföld értéke az ország szellemi kapacitásához mérhető kincs, amelyre csakis szakmailag megalapozott, nemzetépítő, távlatos gondoskodás alapján lehet döntéseket hozni. Ezt a földhöz kapcsolódó, pozitív diszkriminációt tükröző hozzáállásunkat mutatja a földbirtok-politikai irányelv határozattervezete, amely most önök előtt fekszik.

Az Európai Unióhoz és a fejlett országok többségéhez hasonlóan mi is a földhasználók helyzetének stabilizálását, fejlődésének elősegítését tartjuk elsőrendű célunknak. Tesszük ezt azért - megint számokat, nem blöfföt, nem utcára való dolgokat mondok -, mert tudjuk, hogy az Európai Unióban a földhaszonbérlet aránya 37 százalék. Éppen azokban az országokban viszont jóval nagyobb, ahol az átlagnál nagyobb az árutermelés és az export aránya. Megint számok: ez az arány Belgiumban 66,3 százalék. Tessék csak elővenni az internetet! Franciaországban 60,3, Németországban 59, Nagy-Britannia 37,5 százalék. Miről beszélünk akkor?

Prioritást élvez ezzel együtt a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése is. Törekszünk továbbá az ésszerű földtulajdon és bérleti rendszer elősegítésére, a földpiac élénkítésére, a spekuláció visszaszorítására. Nem vagyunk a családi gazdaság ellen, csak mi nem ezzel a szlogennel akarjuk a barátainkat gazdaggá tenni. Mi a családi gazdaságokat ugyanúgy támogatjuk, mint az előző kormány. Innen is azt üzenem és mindenhonnan, hogy a családi gazdaság nem lesz hátrányos - lehet, hogy a klientúra elmarad (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Itt ül.), vagyis visszaszorítjuk a spekulációt.

(11.20)

Elő kívánjuk mozdítani azt, hogy az állattenyésztő telepek működéséhez szükséges takarmánytermő területet főként cserékkel - a földvételi korlátozások betartása mellett - megszerezhessék. Azt gondoljuk, egy modern országban nem lehet jó minőségű tejet előállítani, nem lehet tehenészeti telepet úgy működtetni, hogy a szükséges silótakarmányt, szénát, szalmát 30-50 kilométeres távolságról kelljen beszerezni. Egyébként a korábbi szocialista rendszer ez volt, hogy Németországban ez 30-50 kilométerre volt. Minden magára adó demokratikus kormány az állattenyésztési telepek között ezt a területet biztosította.

Nem fogadható el az a többszörös környezetterhelés sem, amely abból adódik, hogy a többletszállítás ilyen károkat okoz, és az sem, hogy mindezen többletköltség végigjön ezen, és ezt hirdessük - ezt nekünk, adófizetőknek kell megfizetni. A versenyképes birtokméret kialakulását azért kívánjuk segíteni, mert a földbérlet-koncentráció a mezőgazdasági versenyképesség egyik alapja.

Fontosnak tartjuk továbbá a minőségi földcserék megszervezését, mert ez is az alapvető agrármodernizációs feltételek közé tartozik. Nemzeti érdekünk megtalálni a földminőséggel és -fekvéssel adekvát hasznosítást, és ahol szükséges, ott művelésiág-változtatást kell végrehajtani. Ezért ösztönözni kívánjuk a termelési szerkezet és a termékszerkezet átalakítását, ami szorosan függ a termőföld minőségétől és elhelyezkedésétől. Támogatni kívánjuk a földbirtok-politikai irányelvekben a fenntartható környezetbarát fejlődést szolgáló termelést. Össze kívánjuk hangolni a mezőgazdasági termelést a természet- és környezetvédelemmel, a terület- és vízgazdálkodással, valamint a vonalas infrastrukturális létesítményekkel.

Támogatni kívánjuk a nemzeti erdőtelepítési programot; gyorsítani kívánjuk a méretük miatt gazdaságosan nem művelhető területek megvételét és hasznosítását. Elő kívánjuk segíteni azt, hogy a birtokméretek alkalmassá váljanak az európai uniós támogatások lehívásához. Miután számos olyan település van, ahol a szociális földprogram megvalósítása a társadalmi feszültségek kezelésére is alkalmas, ezért ennek érdekében is tenni kívánunk. A pályakezdő agrárvállalkozók támogatásával, most tessenek megint figyelni, méltányos indulási helyzetet kívánunk teremteni a fiatalok számára - ne blöfföljünk, ezek mind le vannak írva! A különleges rendeltetésű gazdaságok működtetéséhez kedvezményesen szándékozunk termőföldet biztosítani, mert ezek az oktatás, kutatás, büntetés-végrehajtás területén fontos társadalmi célokat szolgálnak.

A földbirtok-politikai irányelvek második fejezetében a Nemzeti Földalap - a Nemzeti Földalap vagyonkezelésével és -hasznosításával összefüggésben - főként a vagyonkezelésében lévő földek eladásával, illetve haszonbérbe adásával járul hozzá a mezőgazdasági termelés tulajdoni, illetve bérleti arányának szabályozásához. A Nemzeti Földalap a termőföldet pályáztatással, ellenérték fejében, különösen indokolt esetben és egyéb megoldás híján díjmentesen, de a hasznosítási jellegtől függően akár támogatás mellett történő haszonbérbe adással végzi a termőföld hasznosítását.

A Nemzeti Földalap a földbirtok-politikai irányelveknek teljes mértékben megfelelő módon határozza meg a termőföldvásárlás szempontjait. A földeladás során rangsorolja azokat a szempontokat, amelyek az adott helyen a leginkább megteremtik az összhangot a földbirtok-politikai irányelvekkel.

Tisztelt Országgyűlés! Végezetül újból meg kívánom erősíteni azt, hogy az önök előtt fekvő Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása, s a birtokpolitikai irányelvek kialakítása során a lehető legszélesebb szakmai és érdekkonszenzusra törekedtünk, mert az a meggyőződésünk, hogy aki a termőfölddel kapcsolatos szabályozáshoz nyúl - és megint hangsúlyoznám ezt -, annak ki kell kapcsolnia a pillanatnyi politikai érdekeit, nem az utcáról kell bekiabálni, és gyermekei, unokái szemüvegén keresztül kell szemlélnie legnagyobb nemzeti kincsünket, a termőföldet és annak hasznosítását. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu