DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Megvallom őszintén, nagyon nem nyugtatott meg az államtitkár úr, pedig gondolom, abban egyetértünk: abban, hogy a Kárpát-medencének ebben a részében több mint ezer esztendeje áll Magyarország, a kereszténységnek-keresztyénségnek nagyon nagy szerepe volt, és ebből tanulniuk kell az utódoknak a jövőt illetően is, hogy ezt a fundamentumot mindenféleképpen erősíteni kell.
Kérem az államtitkár urat, hogy amikor az anyagokat átadják - végül is lényegtelen, hogy milyen minisztérium alatt, milyen szervezetben történik ezeknek az ügyeknek az intézése -, akkor azért az általam említett három település ezzel kapcsolatos iratanyagát is juttassák el a Miniszterelnöki Hivatalhoz, hisz a kérvények ott vannak, a támogató nyilatkozatok is úgy gondolom, hogy ott vannak, és én bízom benne, hogy azért épülhetnek majd a későbbiek folyamán is a templomok.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés