DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolatban válaszolni szeretnék arra, amit itt Keller képviselő úr felhozott az előbb. Úgy ítélem meg, képviselő úr, hogy nem az a kérdés, hogy az előző kormány mit vett el a családoktól, hanem az a kérdés, tisztelt képviselő úr, hogy ez a kormány mit ígért és mit fog nekik megadni.
Szeretném elmondani önnek, hiszen olyan vádakat fogalmazott meg, amelyek természetesen nem fedik a valóságot, hogy az előző kormány - mivel felhozta - a családok támogatását úgy határozta meg, hogy azt a magyar családoknak mintegy 85 százaléka igénybe tudta venni. Ezeknek a családoknak igenis volt jövőképe.
Arról miért nem beszélt, képviselő úr, hogy önök voltak azok, akik nem szavazták meg a nyugdíjemelést? Önök voltak azok, képviselő úr, akik nem szavazták meg a zárszámadási törvény keretében a közalkalmazotti bérek emelését. Önök voltak, képviselő úr, akik nem szavazták meg az ágynál dolgozó emberek, az egészségügyi dolgozók bérpótlékának emelését. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ugyan már!) Önök voltak, képviselő úr, akik nem szavazták meg a diákhitel intézményét. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Erről bölcsen hallgatnak - én is hallgatnék az önök helyében.
Ugyanakkor viszont el kell ismerni, hogy a polgári kormány nagyon sok mindent tett. A polgári kormány visszaállította mindazt, amit a Bokros-csomag elvett, a gyest, a gyedet, a családi adókedvezményt. Ha azt folytatták volna, képviselő úr, amit a polgári kormány elkezdett, akkor igenis a szociálpolitikánál és a családtámogatásnál, a családi adókedvezménynél az egy gyermek után egymillió, két gyermek után kétmillió és a három gyermek után hárommillió és minden gyermek után további egymillió forintos támogatási rendszer segítette volna a magyar családokat. Ezt ajánlom az ön figyelmébe. Természetesen ugyanez vonatkozik az időskorúakra is. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból. - Keller László: Nem ezt akarták a választók!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés