PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kercaszomor község polgármestere 2002 márciusában fordult a miniszterelnökhöz a legbátrabb község cím adományozására vonatkozó kérelmével. Ezt a kérelmet a miniszterelnök úr kabinetfőnöke 2002 áprilisában továbbította a Belügyminisztériumhoz véleményezés céljával.
A Belügyminisztériumban az önkormányzati ügyekért felelős helyettes államtitkárságon a kéréssel kapcsolatban az a vélemény alakult ki, hogy külső szakértők bevonásával, az érdekszövetségek megkérdezésével és együttműködésével ki kell munkálni a viharos történelmi időben tanúsított helytállásért elismerő cím adományozásának a módszerét, technikáját és ennek a megfelelő rendszerét. Ennek a rendszernek fontos része, hogy a kisebb települések számára is nyitott kell legyen, és megfelelő elismerést tudjon nyújtani. Ennek a rendszernek a kialakítása után a következő lépés, hogy a kormány elé kell terjeszteni ezt a javaslatot, és el kell dönteni, hogy mely grémium az, amelyik előkészíti ezeknek a javaslatoknak a véleményezését. A Belügyminisztériumban megkezdődtek a szakértői munkálatok, ezeknek a munkálatoknak az alapján ez évben döntési javaslatot terjesztünk a kormány elé, hogy a legbátrabb község cím létesítésére és ennek a címnek az odaítélésére ebben az évben első ízben lehetőség legyen.
Kercaszomor község kérését több más érintett településsel együtt tartom célszerűnek elbírálni, és ezzel együtt tartom célszerűnek az igényeket is megfelelő módon a jelzett mechanizmuson végigfuttatva értékelni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés