ELNÖK: Köszönöm szépen. Hogy a képviselő úr által felvetett koherenciazavart elkerüljük, az alkotmányügyi bizottságot felkérem arra, hogy ezt vizsgálja meg, és a végszavazásnál vagy a zárószavazást megelőzően pedig térjünk erre vissza.

Van-e még más? (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs. Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön fog majd sor kerülni.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Önök az előterjesztést T/286. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/286/16. és 18. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

Miniszter úr, parancsoljon, öné a szó.

Forrás: parlament.hu