RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt D-209-es Miniszterelnök Úr! Ön azt említette, hogy mint titkosszolgálati tiszt, oroszlánként küzdött a KGB ellen a magyar IMF-csatlakozás előkészítése érdekében. Most már csak azt nem értem pontosan, hogy akkor miért vezették éveken keresztül félre az IMF-et.

A miniszterelnök úr bizonyára emlékszik 1989. november 21-ére, Németh Miklós ekkor szót kért a parlamentben, és a következőt mondta: "Tájékoztatni szeretném önöket és a közvéleményt az ország valós adóssághelyzetéről. A teljes bruttó adósság összege az év végére eléri vagy némileg meghaladja a 20 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig szintén meghaladja a 14 milliárd dollárt. Az államháztartás összes adóssága ez év végére 1100 milliárd forint; a mi pénzügyi helyzetünk lényegesen rosszabb volt annál, mint amit addig éveken keresztül a nyilvánosság elé tártak."

(12.00)

Az IMF a bejelentés után azonnal felmondta az addig érvényben lévő hitelszerződést, amit később az Antall-kormány sokkal rosszabb feltételekkel tudott újra megkötni.

Miniszterelnök úr, ön pontosan tudott mindenről, hiszen '78-82 között a Pénzügyminisztériumban titkosszolgálati tiszt volt, '82-től pénzügyminiszter-helyettes, '86-87-ben pénzügyminiszter, '87-től '90-ig miniszterelnök-helyettes volt. Németh Miklós szavaiból kitűnik, hogy a magyar pénzügyi vezetők és a titkosszolgálatok az IMF-et és nem a KGB-t vezették félre. Vagy talán azért hazudtak az IMF-nek, hogy a KGB-t megtévesszék? (Derültség a Fidesz padsoraiból.)

Miniszterelnök úr, ön rendszeresen azt állítja magáról, hogy őszinte ember. Egy ilyen őszinte embernek, mint ön, nem jelentett súlyos lelkiismereti konfliktust, hogy éveken keresztül hamis adatokkal tévesztették meg a hazai és a nemzetközi közvéleményt? Miniszterelnök úr, most már csak egy kérdésem van hátra: ön teljesen ostobának néz minket és az egész magyar társadalmat? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu