SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kósa Ferenc felszólalása után azt hittük itt valamennyien - gondolom, önök is, mi is -, hogy egyben egyet tudunk érteni: erkölcsi kérdésekben mindenki saját maga felel a saját maga lelkiismeretéért.

(21.00)

S akkor jön utána egy felszólaló, egy ifjú hölgy, aki valószínűleg még a '70-es években is gyerek volt, akinek lehet, hogy ellenforradalomként tanították az iskolában '56-ot vagy sehogyan sem tanították, és ítéletet mond az egész Magyar Szocialista Pártról, összekeverve a Magyar Szocialista Munkáspártot a Magyar Szocialista Párttal, és mondja, hogy nekünk mihez nincsen jogunk.

Kedves Képviselő Asszony! Eltelik tizenöt vagy húsz év, elér egy olyan korba, amikor talán másképp gondolkodik bizonyos dolgokról, és a saját gyerekei előtt kell a saját tetteit, mondjuk, ezt a beszédét, ezt az intranzigens, teljesen támadó szellemű beszédét megmagyaráznia, hogy: anyu, miért kellett ezt mondanod, 2002-ben, '56 után negyvenvalahány évvel Nagy Imre neve kapcsán? Lehet, hogy ön akkor ezt a beszédét szégyellni fogja, főleg az után, amit Kósa Ferenc itt, ebben a teremben elmondott.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu