BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szolnok alig száz kilométerre van Budapestről és 80 kilométerre Ferihegytől. Ez a távolság - de ha időben mérem az utat, az bizony kiszámíthatatlan - gyakran több mint két órát is igénybe vesz. Szolnok megyei jogú város lakóinak évtizedes vágya tehát, hogy a 4-es út négysávossá váljon Budapestig, illetve Debrecenig. Ezen az úton, ha valaki megpróbálta már, azt tapasztalja, hogy a gépkocsiforgalom, a kamionos áruszállítás igen gyakran okoz közlekedési dugókat, nagyon gyakran baleseteket és környezeti károkat is.

Főútvonalunk Budapest-Szolnok között, de Szolnok-Debrecen között is több lakott területen áthalad. A 4-es úton közelíthető meg térségünkről a Ferihegyi repülőtér is. A kiszámíthatatlan utazási idő nagyon gyakran problémát okoz a repülőtérre utazóknak. Úgy ítéljük meg, Szolnok és vonzáskörzete gazdasági fejlődésének is egyik alapvető feltétele, hogy a 4-es út gyorsforgalmi úttá váljon, és ezáltal megközelíthetőségünk javuljon.

1998-ban már önkormányzati képviselőként rendkívül nagy örömmel láttam az akkori Fidesz-kampányt, és ebben azt a számunkra nagyon fontosan és minket komolyan érintő ígéretet, ami e főút korszerűsítését jelentette. Majd a kezembe került az Orbán-kormány által elkészített 2001-es kormányrendelet, amiből megtudtam, hogy jó esetben 2008-2012 között történik valami a megígért korszerűsítésből; majd 2002-ben az országgyűlési kampányban nem messze Szolnok városától az akkor egyébként rendkívül divatos kampányfogásnak lehettünk a tanúi, ugyanis a 4-es út alapkőletétele megtörtént, csakúgy, mint ahogyan megtörtént a táblaelhelyezés.

Államtitkár Úr! Kérdezem, mikor kezdődik el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a 4-es út építése, mikor fejeződik be a négysávosítás, mire számíthatnak a térség lakói.

Köszönöm, és várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu