HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én konkrét leszek, és csak a javaslathoz szólok hozzá, és csak erről beszélek. Valóban azt mondja a törvény 1. §-a, hogy a társadalmi béke, a társadalmi konszenzus nagyon fontos cél, és ezt díjazzuk. Ez akkor lehet hiteles, ha az előterjesztő, aki ezt a törvényt előterjesztette, ezt a valóságban gyakorolja. Önök egy előterjesztéssel éltek, amiről mondhatunk sok mindent, én csak egy szót mondok, talán politikailag nem túl elegáns, habár nem szoktuk használni ilyen összefüggésekben ezt a szót. Viszont lehetőségük van arra, hogy gesztust gyakoroljanak. Csupán három módosító indítvány érkezett be, és úgy tűnik, a háromból a parlamenti többség egyet sem lesz hajlandó támogatni. Ártatlan mindegyik módosító javaslat, amelyikről most beszélünk, különösen jó szándékú és jó célú.

Az alapítás nyilván kötődik 1956-hoz, nyilván kötődik Nagy Imréhez és kötődik 1956-hoz, de kötődnek és nagymértékben kötődnek hozzá azok az emberek, akik a TIB tagjai, a Pofosz tagjai, és a másik két említett szervezet tagjai. Tehát önök egyfelől gesztust gyakorolhatnának és példát mutathatnának a társadalmi közmegegyezés létéről és intézményéről, ha ezt az ártatlan javaslatot, az ellenzék javaslatát befogadnák, és talán meg tudnánk teremteni azt a konszenzust, amiről egyébként maga ez az előterjesztés szól.

Azt kérem, hogy ezt vegyék figyelembe, és ha ezt figyelembe veszik, akkor talán békésebben tudunk a közeljövőben vagy az elkövetkezendőkben beszélni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu