DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A Medgyessy-kormány teljesítette a száznapos programját. (Dr. Kosztolányi Dénes: Félig!) A program legfontosabb eleme, hogy 2002. szeptember 1-jétől a közalkalmazottak alapbére átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Az illetményemelés forrását a kormány biztosítja azzal, hogy ez a pénz másra nem fordítható.
Úgy tűnik, minden rendben van, a cél jó, a több százezer közalkalmazott jól jár, a végrehajtás szabályai egyértelműek, októberben számolhatja is mindenki az 50 százalékkal megemelkedett bérét.
Tényleg így lesz? Néhány helyen biztosan nem. A korábbi közalkalmazotti bérekben ugyanis volt egy tétel: a garantált összegen felüli, munkáltatói döntésen alapuló illetmény. Ezt az önkormányzatok többsége beépíti az új bérbe. Vannak azonban trükkös önkormányzatok, ahol ezt a pénzt visszatartják, és azt mondják, hogy majd később döntenek az összegek sorsáról. Tehát ezekkel az összegekkel októberben mindenképpen kevesebb lesz az önkormányzati intézményekben dolgozók bére - később viszont feltehetőleg megkapják. Akkor mire ez a trükközés? Arról van talán szó, hogy rontani akarják a kormányzat hitelét, és politikai hangulatot akarnak kelteni a száznapos program ellen?
Kérdezem a miniszter urat: tehet-e valamit a kormány az ilyen intézkedésekkel kapcsolatosan, amelyek láthatóan csak azt a célt szolgálják, hogy ne legyen 50 százalék a kormány által megígért és megadott 50 százalékos béremelés az októberi fizetési borítékokban?
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés