DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb Szijjártó Péter képviselőtársam által említett módosító indítványhoz szeretnék néhány szót fűzni, támogatólag szeretnék felszólalni.

Egy információt szeretnék önökkel megosztani. 2001. évben Szegeden, az én szülővárosomban, a szegedi tudományegyetem szociológia tanszéke készített egy felmérést, amelyben ezerkétszáz szegedi fiatalt kérdeztek meg. Többek között a lakhatási problémákról is tudakozódtak ebben a felmérésben, amelyben nyilvánvalóvá vált, hogy az újonnan fiatalon házasságot kötőknek csak 8 százaléka tudja megoldani azt, hogy az együttélésük első napjait is már a saját otthonukban oldják meg.

(A jegyzői székben Nagy Nórát dr. Füle István váltja fel.)

A túlnyomó többség, körülbelül 60 százalék, valamelyik szülőnél, illetve nagyszülőnél lakva oldja meg ezt a problémáját, és a fennmaradó rész pedig albérletbe vagy bérleménybe költözik.

Nemrég indult a Fecske-ház építési program, de ez nagyon az elején jár, úgyhogy ilyen szempontból százalékosan a Fecske-házakban megszerezhető bérlemények száma, amelyeknek csökkentett a bérleti díja, meglehetősen kevés. Ezért ez a probléma a fiatal házasoknak, főleg ebben a három évben, a közvélemény-kutatás ezt bizonyítja, igenis meghatározó kérdés.

Én csodálkozva látom, hogy se a gazdasági bizottság, se a foglalkoztatási bizottság, se az ifjúsági bizottság nem támogatta ezt az indítványt. Körülbelül egy órával ezelőtt beszélgettem szocialista képviselőtársammal, Ujhelyi Istvánnal, a Fiatal Baloldal elnökével kint a folyosón, aki elmondta, hogy az ő részükről ezt minden további nélkül támogathatónak találják. Úgyhogy én úgy gondolom, itt a fiskális politika - megint a fiatal házasok rovására - ezt az indítványt, amiben egyébként konszenzus van mind a szocialista, mind pedig a jobboldali fiatal képviselők között, valamilyen szinten tulajdonképpen elnyomta.

Úgyhogy én szeretném kérni szocialista képviselőtársaimat, hogy fontolják meg ennek a módosító indítványnak a támogatását, hiszen szerintem itt valamilyen félreértésről lehet szó.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu