DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt a kérdéseire válaszolnék, a hozzám írásban is eljuttatott kérdésben a következők szerepelnek: "Sajnos, egyre többen beszélnek arról, hogy a Medgyessy-kormány tagjai csak a saját érdekeiket tartják szem előtt." Úgy gondolom, ez egyéni értékelés, a választások eredménye épp az ellenkezőjét mutatja.

A másik megállapításával egyetértek: "A kormányok előjoga, hogy kitüntetésre azokat terjessze fel, akik szerinte méltók rá." És itt a méltón van a hangsúly - ezzel teljes mértékben egyetértek.

Ami a kérdését illeti: Görgey miniszter úr egy klubszerű beszélgetés keretei között, amikor megkérdezték tőle, hogy mint a Görgey-család tagja, miként vállalta el, hogy hivatalosan Kossuth Lajost ünnepelje, akkor elmondta az érveit a történelmi kiegyezésről, és utána kicsit ironikus hangsúllyal hozzátette, hogy legalább 15 éve - miközben majdnem mindig felterjesztették - minden kormányzat alatt mindig ő maga gondoskodott róla, hogy Kossuthtal még Kossuth-díj formájában se találkozzon. Ezúttal pedig úgy oldotta meg a kérdést - tette hozzá a miniszter -, hogy elvállalta a kultuszminiszterséget, így automatikusan szóba se jöhet a Kossuth-díj. Ezzel a miniszteri válasszal tökéletesen egyetértek, hiszen miniszter, politikus, országgyűlési képviselő teljes bizonyossággal nem kaphat Kossuth-díjat.

Ami a tudósoktól, művészektől történő bocsánatkérést illeti, azzal pedig nem tudom, tisztelt képviselő úr, mire kíván utalni.

A Kossuth-díj kitüntetési rendszere hosszú időn keresztül a következő módon alakult: voltak a művészeti területeken működő kiválóságokból albizottságok, ezek értékelték a Kossuth-díjra jelöltek munkásságát, tevékenységét, és sorrendiségeket állapítottak meg, amit a Kossuth-díj főbizottság elfogadott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt a rendszert az elmúlt négy évben megváltoztatták, ezt az értékelő rendszert kiiktatták a Kossuth-díj adományozási rendjéből, most fogjuk újra visszaállítani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu