FONT SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt valami félreértés van, már csak azért, mert önök által esetleg ismert, tudom, Szabó Zoltánnak ez irritáló lehet, "Cselekedni most, és mindenkiért", valamikor így írták, most a neve és címe "cselekedni később, és nem mindenkiért" - éppen most fejtette ki Szabó Zoltán képviselőtársam. Ebben arról van szó, amit mi kifogásolunk, hogy önök ebben a kormányprogramban a kormányzás első beható cselekedete után már azt jelezték, hogy nem lehetséges, hogy átlagbér a legmagasabb adókulccsal adózzon.

Márpedig nyilvánvaló, hogy amit a mostani kulcs- és sávrendszerben beterjesztettek, ebben az átlagjövedelem egy része a legmagasabb adókulccsal fog adózni, mert el fogja érni, mert 1 millió 350 ezer forint felett lesz az átlagos jövedelem Magyarországon. Például én erre tettem javaslatot a 4. pontban, hogy akkor ezt vigyük fel. Önök mondták, én csak segíteni akartam az önök ígéreteinek a betartásában, hogy akkor menjen fel 1 millió 500 ezer forintig ez a közbenső sávhatár.

(16.40)

Akkor valóban igaz lesz, amit önök mondtak, és rögtön ezt beválthatónak tartották akkor még, hogy átlagos kereset nem adózik a legmagasabb kulccsal.

Ami a másik probléma, az pedig a minimálbérhez kapcsolódik. Tulajdonképpen önök azt ígérték, hogy a minimálbér nem lesz személyi jövedelemadó-köteles. Na már most, ha a minimálbért önök jövőre nem emelik, akkor elhiszem - de ezt beszéljék majd meg a Szakszervezeti Együttműködési Fórummal, amely már eléggé megkritizálta ezt, úgy emlékszem, és most jönnek még majd az érdemi kritikák -, ha pedig emelik a minimálbért, akkor nem igaz az az állításuk, hogy adómentes lesz a minimálbér.

Tehát ezt tessenek eldönteni, hiszen önök adójóváírással tették adómentessé a minimálbért. Tehát csakis az adójóváírás mértékének a növelésével lehet továbbra is adómentessé tenni a minimálbért. Itt önök ellentmondásba keveredtek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez már egészen biztos. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu