BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Bennünk az aggodalom szólal meg, a több ezer munkavállaló iránt érzett aggodalom és Magyarország jövője iránti aggodalom, nem kívánunk pánikot kelteni.

Arra a kérdésre, hogy mit tettünk mi, egymás mellett ülő képviselők, akik ide kerültek a parlamentbe: azt tettük, hogy megszavaztuk a kétéves költségvetést, amely Székesfehérvárnak és más városoknak is munkahelyek ezreit jelentette; a Széchenyi-terv 30 ezer új munkahelyet teremtett. A kormány gazdaságpolitikájában meghirdetett 300 ezer új munkahellyel szemben jelenleg a korábbihoz képest 22 500 munkahely szűnt meg.

Sajnos nem sikerül, és ezt szomorúan állapítom meg, az innovációra, az új befogadására fogékony területek fejlesztése, és olyan fenyegetések hangoznak el, hogy ezt az állapotot el kell viselnünk az európai uniós csatlakozást megelőzően. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nincs program a kis- és középvállalkozások clusterizációjának a továbbfolytatására.

A veszély tehát, amelyre felhívjuk a figyelmet, jogos, és azt kérjük a kormánytól és a miniszter úrtól, hogy a gazdaságpolitikában (Az elnök ismét csenget.) határozottan érvényesítse az új munkahelyek teremtésének koncepcióját.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu