CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelettel javaslom, hogy a parlament fogadja el az önkormányzati bizottság módosító indítványát. Ez a módosító indítvány arra vonatkozik, hogy Budapestnél, a kerületeknél, a városoknál és a megyei jogú városoknál tartsuk magunkat a jövő december 31-ei határidőhöz, a falvaknak pedig biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy a településszerkezeti tervek elkészítésének határideje jövő év december 31-e legyen.
Azért fogadtuk el ezt a módosító indítványt, ami alapvetően a Fidesz részéről érkezett, mert úgy ítéljük meg, hogy a városok számára fontos részben a lakásépítések, részben az építési tilalmak ügyének rendezése, részben pedig a gazdasági társaságok, ipari parkok telekkialakítása ügyében, hogy minél hamarabb korszerű feltételeknek megfelelő településszerkezeti tervek álljanak rendelkezésre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés