DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen örülök, hogy ilyen összhang van ebben a Házban, ilyen már nagyon régen volt. Nagyon örülnék, ha ez kiteljesedne. (Tóth István közbeszól.) Nincs egy kormánypárti sem, súgják nekem.

Tisztelt Államtitkár Úr! A képviselőtársaimmal ebben a pontban az elhagyást javasoltuk, mégpedig a melléklet elhagyását. Miért? Azért, mert ez az anyag nem teljes. Én már a korábbi öt kötetről beszéltem. Lehet, hogy azt más úton-módon kaptuk meg, de az teljes volt. Ezt sűríteni, megvágni, illetve aktualizálni, meggyőződésem szerint nem sikerült. Mi nem módosítottuk ezt az anyagot, mert azt gondolom, hogy egy mellékletet nem lehet módosítani. Egy ellenzéki képviselőnek azok az adatok nem állnak rendelkezésére, amelyek alapján lehet javítani. De vajon megtették-e önök? Én beszéltem az általános vitában egy pontról - egyetlenegy kormánypárti képviselő sem nyújtott be hozzá módosító javaslatot -, mely szerint önök még külön kezelik a vízügyet és a környezetvédelmet mint hatóságot. Én azt hiszem, ha ez az anyag elfogadásra kerül, már csak a szakmai tisztesség miatt is, a parlament tisztessége miatt - hadd mondjam el - minimum a kormánynak kezdeményeznie kell, hogy módosítsák ezt. Szándékosan nem tettem meg, felhívtam rá a figyelmet, hogy ezt meg kell csinálni.

Néhány dolgot hadd emeljek ki, öt percbe nem fog több beleférni, ezért csak kísérletet teszek néhány dolog kiemelésére. A 11. oldalon a hulladékmennyiség, a hulladékképződés kapcsán a megelőzésről szól, a mennyiség csökkentéséről azonban nem beszél, sőt a meglévő környezeti károk megszüntetéséről sem. Ez nagy baj, azt gondolom, a célrendszernél. Szép az újrahasznosítás és a biztonságos ártalmatlanítás. Kérdés, hogy biztonságos ártalmatlanítás-e a lerakás. Meggyőződésem, hogy nem. És sajnálatos módon így ez a pont sem teljes. Akkor milyen célrendszer ez? Hibás, hiányos! Hol vannak például a nagy regionális lerakók? Ezek száma jelentősen nő, nagymértékű ráfordítással. Miért nincs akkor benne a célrendszerben, vagy ha nincs, akkor miért támogatjuk?

Az általános vitában is elmondtam, hogy a 2. pont alatti hulladékgazdálkodás helyzete becsléssel, közelítéssel biztosan nem mutatható be, és erre korrekt program sem dolgozható ki. Csak egy példa, amit az előbb elmondtam, a budapesti szennyvíztisztító, illetve tisztítatlan szennyvíz mennyisége. A 14. oldalon: ha egyre csökken a települési folyékony hulladék, akkor az iszap miért nem nő? Nem kapunk rá választ. Ezek olyan adatok sajnálatos módon, amelyek nem lehetnek pontosak, mert ahogy végigmegy rajta az ember, azt látja, hogy logikátlanok. De módosítani sem lehet, ahogy már említettem, mert egyszerűen az adatbázis nincs a birtokunkban, tehát az elhagyásról lehet szó, illetve visszavonásról, mert szerintünk szükséges egy ilyen adatbázis és erre épülő hulladékgazdálkodási terv elkészítése, ami teljes.

Szakmai tévedés, amely javítható lenne, a 15. oldalon: a lerakás nem ártalmatlanítás, pláne nem a jellemző ártalmatlanítás. A jellemző ártalmatlanítás az újrahasznosítás és nem a lerakás. A lerakás az időhúzás, a dolgok áttolása a jövő nemzedékre, gyermekeinkre. A 18. oldalon el is ismeri, hogy terv csak adatok alapján és azok értékelése, elemzése alapján készíthető. De akkor, tisztelt államtitkár úr, hol vannak az adatok, hol van azok elemzése? A 22. oldalon a célok és azok elérését szolgáló eszközöknél az ellentmondást fokozza, hogy miközben alig csökken a települési folyékony hulladék, az iszap duplájára nő. Még korábban azt láttuk, hogy egy jelentős iszapnövekedés mellett nem csökkent a települési folyékony hulladék. Hogyan lehetséges ez? 2002-ben miért írják azt, hogy 2000-ben mennyi a várható mennyiség? 2000 kapcsán ebben az anyagban már azt kellene leírni, hogy ennyi a tényadat, és nem azt, hogy ennyi a várható.

A lerakásra kerülő hulladék mennyiségének 20 százalékos csökkentése elég-e, és kell-e ehhez a beütemezett regionális lerakók készítése? Én azt hiszem, hogy itt durván a ciklus végére - most már nézem az időt, és az öt perc vége közel van - meg akarják háromszorozni, sőt meg is fogják háromszorozni a hulladéklerakó kapacitást. Valóban jellemző ártalmatlanítás lesz, csak éppen az nem történik meg, amit szeretnénk. 83 százalékban említik, hogy a jellemző ártalmatlanítás a lerakás. A hat új égető hogy fér bele az ártalmatlanításba? Tehát az égetők számának a drasztikus növelése mitől csökkenti a hulladék mennyiségét, és hogy lesz ez hasznosítás? Ha szakmai szempontból kicsit utánanézünk, akkor arra is rájövünk hogy szennyvíziszapok átlagos szárazanyag-tartalma nem 25-30 százalék.

És itt jön a képviselő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) problémája, amikor szeretne többet mondani a hosszú mellékletről, de nem lehet, mert letelt az öt perc. Még nagyon hosszan lehetne sorolni, hogy nagy ellentmondás van ebben a mellékletben, államtitkár úr. Illő volna és jó volna ezt átdolgozni és pontossá tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu