DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Endre Képviselő Úr! Örülök az aggodalmának és annak is, hogy ön elismerte, az elmúlt négy esztendőben sem kapott a kiskunfélegyházi kórház lehetőséget címzett támogatás igénybevételére. De szeretném elmondani önnek, bár valószínűleg ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy nem a miniszterelnök úr küldi személyesen a pénzt, hanem a címzett támogatásokról törvényben határoz a Magyar Köztársaság Országgyűlése. Bár értem, hogy ön most türelmetlen, de itt is el kell mondani, mint annyi alkalommal elmondjuk, hogy a kormány négy esztendőre kapta a mandátumát, és még csak négy hónap telt el a hivatali időből.
Mi ismerjük a kiskunfélegyházi városi kórház-rendelőintézetének helyzetét és a problémáit, sőt a tárca jogosnak is tartja ezeket az igényeket, azonban úgy tűnik pillanatnyilag, hogy a 2003-as programban a kiskunfélegyházi kórház nem fog szerepelni. De nem azért, mert nem kellene megoldani ezt a feladatot, és meg is fogjuk oldani a négy év során, hogy ezt a másfél milliárdos fejlesztési-beruházási igényt valamilyen formában teljesítsük, nyilván a helyi önkormányzat dicséretes hozzájárulásával, amit a mostani pályázatában is felajánlott, azonban el kell mondani önnek, hogy az ország önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményeinek egyharmada jelentett be igényt címzett támogatás iránt.
(17.40)
Ez összességében is mintegy 150 milliárdos nagyságrendet tesz ki; tizenkét igényt tudunk majd 2003-ban előreláthatóan teljesíteni, összességében több mint 20 milliárd forintos támogatással. A nagyságrendet ön összehasonlíthatja a korábbi évekkel: ez mutatja, hogy a kormány valóban priorálja az egészségügyet.
Azt is szeretném elmondani, hogy bár 2003-ban Kiskunfélegyháza nem kap lehetőséget, de a régión belül más, hasonlóan indokolt beruházás folytatására lesz mód, és természetesen Kiskunfélegyházára is sor fog kerülni.
Úgyhogy megnyugtatom a képviselő urat, hogy az egészségügy kiemelt ágazat, ön is fogja érzékelni, meg talán már érzékeli is a költségvetés tanulmányozása kapcsán, hogy a GDP, tehát a bruttó hazai össztermék jövő évi növekménye alapján elosztható többletforrás mintegy 50 százaléka szolgálja a jóléti fordulat céljait, és ezen belül jóval több mint 150 milliárd jut az egészségügyi többletigények teljesítésére.
A nagyon gondos rangsorolás, bár Kiskunfélegyháza igényét jogosnak tartja, most még nem tudta abba a helyzetbe hozni ezt az igényt, hogy a jövő esztendőben elkezdődhessen ez a fejlesztés és ez a beruházás, tehát szakmailag hasonlóan gondolkodunk, és a négy év során a kormány meg fogja találni annak a módját, hogy a kiskunfélegyházi és más hasonló, indokolt fejlesztésre is legyen mód, ezekre sor tudjon kerülni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés