DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A polgári veszélyhelyzet-tervezés területéhez tartozó országgyűlési határozati javaslatot a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakemberei közösen készítették elő.

A NATO a katonai műveletek szállítási feladatainak végrehajtása során kiemelten támaszkodik a polgári szállítóeszközök igénybevételére. Fokozottan igaz ez a tengeri hajózás területén. A kereskedelmi hajók katonai akciókhoz történő igénybevétele vagy bérlése során komoly problémaként jelentkezik a biztosítás kérdése. Általános, hogy a biztosítótársaságok felmondják a hajókra történő biztosítás háborús kockázatokra vonatkozó részét, vagy csak jelentős pótdíj ellenében vállalják a hadműveleti területen igénybe vett kereskedelmi hajók biztosítását.

Háborús kockázati biztosítás nélkül egy tengeri kereskedelmi hajó megrongálódása, illetve elsüllyedése tekintélyes fizetési kötelezettséget jelent a hajót igénybe vevő vagy bérlő országoknak.

A NATO felső szintű polgári veszélyhelyzet-tervezési bizottsága 1993-ban megbízta a Tengeri Szállítás Tervezési Tanácsát a válságok esetén felmerülő háborús kockázati biztosítási igények felmérésével és a megfelelő alternatívák kidolgozásával.

Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a megállapodás olyan területeket is szabályoz, amelyek törvényhozási hatáskörbe tartoznak, az Országgyűlésnek ki kell fejeznie szándékát arra vonatkozóan, hogy a Magyar Köztársaság kötelezettséget vállal a megállapodásban foglaltak teljesítésére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu