DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság 58/2001. (XII. 7.) számú határozatában alkotmányellenesnek minősítette az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet néhány szakaszát. (Folyamatos zaj.) Az Alkotmánybíróság döntése 2002. december 15-éig adott határidőt az alkotmánysértő rendelkezések módosítására. A törvényjavaslat általános és részletes vitájában elhangzottak alapján megállapítható, hogy a törvényjavaslat lényegét tekintve egyetértés van az Országgyűlésben a kormánypárti és ellenzéki frakciók között.
Szeretném köszönetemet kifejezni a törvényjavaslathoz módosító indítványokat benyújtó országgyűlési képviselőknek, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak a törvényjavaslat során kifejtett munkájáért és javaslataiért.
Tisztelt Országgyűlés! Egy módosítást a családjogi törvényhez a gyermekek részére választható családi névvel kapcsolatosan benyújtott módosító javaslat tett szükségessé. A kisebbségi névhasználattal kapcsolatos törvényi helyeket átdolgoztuk, és az Országos Szerb Kisebbségi Önkormányzatnak az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság által támogatott javaslatát vettük figyelembe. Ennek megfelelően a jövőben a kisebbségek nyelvén is megköthető a házasság, amennyiben valamennyi érintett érti és beszéli az adott kisebbség nyelvét.
Elfogadtuk azt az ellenzéki módosító indítványt, amely a származási hely további fenntartását javasolja. Így továbbra is lehetőség van a származási hely anyakönyvi nyilvántartására, azaz a lakóhelyhez való kötődés kifejezésére. Támogattuk azokat a javaslatokat, amelyek az állampolgárság igazolását, valamint az anyakönyvbe történő bejegyzését pontosítják.
A hatályos adatvédelmi szabályok, az egészségügyi törvény, valamint a levéltári törvény tiltó szabályai miatt nem támogatható azonban az a kapcsolódó módosító javaslat, amely lehetővé tenné, hogy az adott anyakönyvi bejegyzésbe a hozzátartozók igen széles köre tekinthessen be. A polgári törvénykönyv szerint a közeli hozzátartozók köre rendkívül széles, így a módosító javaslat elfogadása egy adott anyakönyvi bejegyzés megtekintésére akár több száz személyt is feljogosítana. Emellett számtalan erkölcsi és jogi normát sértenénk, amelynek tételes ismertetésétől most, tekintettel a hihetetlen nagy figyelemre, eltekintek. A közeljövőben elkészítendő új anyakönyvi törvény kidolgozásánál azonban lehetőség lesz arra, hogy az egyébként támogatandó felvetést a hatályos jogszabályi környezettel összhangba hozva, lehetőséget biztosítsunk bizonyos személyek számára az anyakönyvbe történő betekintésre.
Tisztelt Országgyűlés! A törvény hatálybalépésének időpontja tekintetében kettős feltételnek kellett megfelelnünk, a javaslatot megfeleltetni. Egyrészt az Alkotmánybíróság határozata értelmében tovább nem halogatható a törvényjavaslat elfogadása, másrészt viszont az új névviselési formák bevezetésére a közigazgatásnak felkészülési időt kell biztosítanunk.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatot a kormány által támogatott módosító javaslatokkal együtt fogadja el.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés