DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, képviselő úr, az észrevételét. Én úgy gondolom, hogy önnek akkor kellett volna ezeket a dolgokat intézni, amikor a kormány tagja volt; nagyon furcsa, hogy például az ön által felügyelt Széchenyi-tervből egyetlen mezőgazdasági termelő egy fillérhez nem jutott (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem igaz!) - akkor nem hullajtott oroszlánkönnyeket. Én be tudom bizonyítani önnek, hogy egyetlen támogatási pályázatot nem nyertek a mezőgazdasági termelők e tekintetben.
A 2 milliárd forintos módosítási indítványt leszavaztuk, az önök által megtervezett költségvetésből élünk az idei esztendőben, a költségvetési tartalékokat legjobb belátásunk szerint azokra a célokra fordítottuk, amelyekre szükség volt. Egyébként szeretném megjegyezni, hogy a mezőgazdaság 9,7 milliárd forintot kapott ebből a problémák kezelésére.
Hogy a támogatási források a jövőben is fennállnak-e, egyértelműen tudom önnek mutatni: a jelenlegi benyújtott költségvetés szerint 14 százalékkal több jut agrárberuházásokra. Nagyon örültünk volna, ha az idei évben is elegendő lett volna a forrás (Az elnök jelzi az idő leteltét.), nem lenne ennyi áthúzódó teher, könnyebben megoldanánk a feladatunkat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés