DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem fogom dicsérni ezt a törvényjavaslatot, és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében sok minden okot fogok felsorolni arra, hogy miért nem tudjuk támogatni.

Nem tudjuk támogatni azt a javaslatot, amelyben a társadalom bűnözéssel szemben viselt érzületei és a bűnözéssel kapcsolatos elvárásai elsikkadnak. Nem tudom támogatni azt a javaslatot, amely mögött nem áll koncepció, a tényleges helyzetet tükröző, jövőbe mutató büntetőpolitika. A büntetőjog világában nem tudok támogatni egy olyan törvényjavaslatot, amely mögött sajnos nem elvi és szakmai alapok húzódnak, hanem politikai akarat. Nem támogatható egy törvényjavaslat, amelyben az előterjesztő azt üzeni, hogy nem tudom, mit akarok, de addig is, míg eldöntöm, az elődöm által épített munkát lerombolom.

Nem értek egyet azzal, hogy a büntetéskiszabás gyakorlata enyhüljön. Nem értek egyet a középmérték megszüntetésével, ami egy példán keresztül megvilágítva azt jelenti, hogy ha egy bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő büntetéssel fenyegetett, ebben az esetben a középmérték azt jelenti, hogy a bíró adjon számot az indokolásban - még egyszer szeretném elmondani: az indokolásban -, hogy amikor a büntetéskiszabás kapcsán figyelembe veszi a középértéket, ami adott esetben öt év, akkor melyek azok az enyhítő, és melyek azok a súlyosbító körülmények, amelyeket figyelembe vesz döntése meghozatalánál.

Nem értünk egyet azzal, hogy a többszörös visszaesőkkel szemben megszűnjenek a hátrányos következmények, hányszor indulhasson tiszta lappal egy többszörös visszaeső bűnelkövető a jogkövetők, az adófizetők, a törvénytisztelők többszörös kárára. Nem értünk egyet azzal az álságos hozzáállással, hogy a kábítószer-fogyasztás nem bűn. Nem értünk egyet azzal, hogy aki egy kiskorú gyermeket megöl, azt ne lehessen életfogytig tartó büntetéssel sújtani, csak különös feltételek esetén; ami azért is furcsa elképzelés, tisztelt képviselőtársaim, mivel 1998-ban éppen a leköszönő szocialista kormány egy korábbi, a körmendi gyermekgyilkosság hatására készült javaslatát dolgoztuk mi át, ami tartalmát tekintve egyébként az volt, amit most önök meg akarnak változtatni. De azt hiszem, hogy ez ugyanolyan sorsra fog jutni, mint az ügyészség kormány alá rendelése, ahol az önök korábbi javaslatát dolgoztuk, javítottuk tovább, aztán önök azt leszavazták.

Nem értünk egyet azzal sem, hogy a házi őrizetben töltött idő, a tervezetben javasolt beszámítási módja rendkívül igazságtalan, hiszen nem mindegy, hogy valaki egy tanyán, állandó őrzéssel vagy úszómedencés kastélyában időszakos ellenőrzés mellett tölti éppen házi őrizetben az idejét.

Összefoglalva, a Magyar Demokrata Fórum nem ért egyet azzal az állami akarattal, amely a börtönök rácsait kívánja levenni, és az állampolgárok ajtajára, ablakára helyezi át. Sok igazság van benne, miniszter úr! Sok mindent másképp látunk - hallottuk az elmúlt napok indokolásában -, és ezzel egyetértek. Egyetértek, hogy másképp látunk, elismerem, ám azt is ismerjék el, miniszter úr, hogy nem élünk másutt. Ezért a Magyar Demokrata Fórum egy ilyen törvénycsomag kapcsán azt vizsgálja, hogy milyen jövőkép mentén dolgozik a kormány, intézkedéseinek milyen hatásai várhatók rövidebb és hosszabb távon.

1998 őszén a polgári kormány előbb értékelte az egész intézményrendszert, ebből sok-sok következtetést vontunk le, majd pedig kezdeményeztük a büntető jogszabályok módosítását, s minden egyes eleme benne volt a korábbi választási ígéreteinkben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában részletezni fogom ezeket az eredményeket, hogy honnan kezdtük '98-ban, és hova jutottunk el 2002-ben, statisztikai adatokkal, sok mindennel alátámasztva. Azonban egy biztos, abban egyetérthetünk, hogy a káros jelenségek növekedésének a megállítását elértük, ugyanakkor a növekedés ütemét lassítottuk nagyon sok területen, a nemkívánatos folyamatokban.

Tény, hogy egyszerre minden nem megy, de a számok azt mutatják, hogy nem teljesíthetetlen. Ám ma már sajátos magyar tanulságként rá is mutathatunk, hogy míg a baloldali kormányok idején nő a bűnözés, és enyhítik a büntetőjogot, addig a jobboldali kormányok idején szigorítják a büntetőjogot, nem utolsósorban a megelőző kormány zsákutcás intézkedései hatásai miatt. Gondoljanak Horn Gyula miniszterelnök úr szavaira 1998 februárjában: "Ami itt van, az nem közbiztonság." A jobboldali kormányok idején nemcsak szigorítják a büntetőjogot, bizony csökken a bűnözés. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek a libikókának egy menetrendszerű mutatványa.

Tisztelt Képviselőtársaim! Inkább arra kellene figyelnünk, kormánypártiaknak, ellenzékieknek egyaránt egy-egy törvény megalkotása kapcsán, hogy az áldozatok, a sértettek helyzetét javítsuk, és ezzel a jogkövetőket továbbra is jogkövetésre szorgalmazzuk. Ebben biztos, hogy könnyen ki tudnánk egyezni. Ehelyett mi történt? Leszállítani javasolják a büntető törvénykönyv erejét számtalan ponton.

Miután előttem felszólaló képviselőtársam sok mindent idézett, én csak egy mondatot szeretnék idézni a büntető törvénykönyv tervezetéből: "A módosítások célja a büntetések törvényi meghatározása és a bírósági egyéniesítés szabadsága közti helyes arány biztosítása mellett az is, hogy a bíróságok végrehajtandó szabadságvesztést csak olyan esetben szabjanak ki, amikor a büntetési célok más büntetéssel nem érhetők el."

(17.30)

Ma még helyesen a bíró jogalkalmazó és nem jogalkotó. Ma még helyesen a szabadságvesztés nem kivételes jellegű büntetés, és ma még helyesen nem a bűnözők, vagyis a bűnözést választani kívánók helyzetét kellene biztonsággal övezni, hanem az állampolgárokét. Az emberek életének, vagyonának biztonságban tartása a bűnözők bizonytalanságban tartásán múlik, amihez szigorú és következetes állami intézkedések szükségesek. Egy állam és egy kormány sem szeretheti túl a bűnözőket sem a büntetőjog, sem a büntetőeljárás eszközével. Az pedig különösen furcsán hangzik, hogy a börtönök zsúfoltságával a büntetések szigorát állítjuk párba. Olyan ez, mintha a pénzbüntetések nagysága és a bírói fizetések között keresnénk valamiféle összefüggést. Kockázatos dolog, tisztelt képviselőtársaim, egy visszaszorított bűnözés láttán, lélegzetvételnyi szünetben, amelyet most élünk, ezekben a hónapokban, kilátásba helyezni az enyhítést.

Nyomatékkal kívánok foglalkozni ebben a mai felszólalásban a kábítószerrel visszaéléssel kapcsolatos módosítással. Nem titkoltan, hogy sok mindent másként látunk, azonban el kell mondanom, hogy számomra ez volt a leginkább elfogadhatatlan része a módosítócsomagnak. Ha a családok, az orvosok, a pedagógusok elutasítják a kábítószert, akkor az állam sem tűrheti meg. A fogyasztó vagy beteg, vagy nem beteg. Ha nem beteg, akkor őt nem kell gyógykezelésre "terelni", számára a felelősségre vonás alanyi jogon való elterelését nem kell felajánlani.

A hatályos Btk.-ban azt a megoldást választottuk, hogy a beteg ember, a kábítószerfüggő esetében a korábbinál is enyhébb a fenyegetettség, és alanyi jogon járó gyógykezelés lehetősége illeti meg; míg a nem beteg fogyasztó esetében eljárás indul. Eljárás indul, ám eljárásjogi úton biztosítottuk, hogy elkerülhető legyen a börtön. A vádemelés elhalasztása, a megrovás, próbára bocsátás, pénzbüntetés vagy akár a felfüggesztett pénzbüntetés, közérdekű munka, felfüggesztett szabadságvesztés, végrehajtandó szabadságvesztés; nos, ezek a stációi annak, hogy egy kábítószer-fogyasztó kábítószer-fogyasztására nem a börtön volt a válasz. Ez a mai helyzet. Ezért van az, hogy 2000-ben és 2001-ben mindössze három-három - még egyszer szeretném aláhúzni: három-három - fiatalkorú került fogházba azért, mert fogyasztott kábítószert, ám mind a kettőnek a kábítószer-fogyasztás mellett egyéb elkövetett cselekménye is volt.

Azért tettük ezt a világos megkülönböztetést, hogy ne lehessen visszaélni a büntetőjoggal, hogy ki lehessen szűrni azokat, akik valóban betegek, és hogy a kábítószer-kereskedők ne éljenek a függőségi helyzetbe került fogyasztót megillető eljárási előnyökkel.

A mostani törvénymódosítás azonban jóval túllép ezen a körön. Valamennyi mennyiség esetében enyhíti a kábítószer-terjesztés, -forgalmazás és -kereskedés büntetési tételeit; enyhíti az iskolák és azok környékén való kábítószer-kínálás, -terjesztés büntetési tételeit; a csekély mennyiségű - például tíz LSD-bélyeg, tíz heroinplakett, tíz Ecstasy-tabletta - kábítószer kínálása esetén alanyi jogon választható elterelés esetében kizárja a büntethetőséget.

Végül a törvényjavaslat visszatér ahhoz az álságos logikához, miszerint nem szól a fogyasztás büntetéséről, ám megtartja a megszerzés és a tartás büntethetőségét. Hát tessenek nekem példát mutatni arra, hogy valaki úgy tud kábítószert fogyasztani, hogy azt előtte nem szerzi meg! És még inkább nehéz lesz úgy a megszerzést vagy a tartást üldözni, ha közben számítani lehet arra, hogy az illető vészhelyzetben el fogja fogyasztani, vagy a törvényjavaslat által felkínált úton arra hivatkozik, hogy saját fogyasztásra, netán arra, hogy közösségi fogyasztásra szerezte meg, illetve tartja magánál. Hát nem kívánunk efféle össznépi társasjátéknak a részesei lenni! Nehéz lesz a kábítószer, a csekélynél nagyobb mennyiség terjesztését bizonyítani, ha a törvényjavaslat bizonyos határig alanyi jogon büntetlenséget ígér, s ezzel azt üzeni a kábítószer-kereskedőnek és -terjesztőnek, hogy készüljön fel a nála lévő kábítószer éppen szükséges mennyiségű adagolására - csak kicsivel több terjesztőt kell neki alkalmaznia.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kábítószer-fogyasztás ebben a tervezetben, úgy tűnik, mintha visszatérnénk ahhoz a korábbi, sajtóban megjelent néhány vitához, hogy magánügy, és a társadalomnak, a közösségnek kevés köze van ahhoz, hogy ki fogyaszt vagy ki nem fogyaszt kábítószert. Azt sugallja, hogy mindenki úgy rombolja az egészségét, ahogy akarja. Én ezzel messzemenően nem tudok egyetérteni. A kábítószer fogyasztását semmilyen módon nem lehet bátorítani, hanem gondoskodni kell arról a teljes intézményrendszerről, amely megelőzi, gyógyítani tudja a rászorulókat, büntetni tudja a visszaélőket, a tiltott szerhez fordulókat, és ez nem magánügy. Folyamatos, intézményes felvilágosítás indokolt, nem kampányszerűen, alkalmanként; és ha kell, akkor elrettentésre is szükség van, és ezzel párhuzamosan egy olyan szankciórendszerre, amely a megfelelő helyzetben a megfelelő eszközhöz tud nyúlni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kábítószerhez pénz kell. A kábítószer megszerzéséhez nagyon sok pénz kell - és ezt meg kell szerezni egy idő után. A függőség pedig igen nagy úr. Ha nincs munkával és szépszerivel pénz, akkor lesz bűnözés útján. Aki ennek a folyamatnak enged, ezt a folyamatot eltűri, már az is felelőtlen. Sok embernek érdeke ez a változás, vannak szakmák is, amelyeknek jól jön ez a változás, hogy ne legyen kellő szigora a büntető törvénykönyvnek. Ám a társadalom nagyobbik hányada nem bűnöző, nem büntetőügyvéd, ezért érdekei és elvárásai egészen mások. Kérem ezért az előterjesztőt és kedves szocialista képviselőtársaimat, hogy amikor majd megszavazzák ezt az előterjesztést, vegyék figyelembe a közel tízmillió törvénytisztelő és jogkereső állampolgár szempontjait is.

1994-ben az Egyesült Államokban társadalmi vita folyt az akkori amerikai elnök, Bill Clinton javaslatáról, mely úgy szólt, hogy a visszaeső bűnözők a harmadik eset után életfogytiglani börtönbüntetést kapjanak. Azokban az államokban, amelyekben bevezették ezt a rendszert, érezhetően visszaesett a bűnözés - lehet, hogy elköltöztek. New York államban úgy sikerült az évtizedes próbálkozások után látványosan javítani a közbiztonságon, hogy a legkisebb vétségekért is már kemény büntetést szabtak ki. Ez volt a zéró tolerancia. Lehet, hogy a miniszter úr értékrendjében és szavaival ez primitív, ám úgy vélem, hogy szükséges és hatékony. A bűn akkor is bűn, ha kicsi, miniszter úr. Erről elég a sértetteket megkérdezni. Sok kis bűn is képes arra, hogy társadalmi rendezetlenséget okozzon. A lehetséges áldozatok, a veszélyben lévő ártatlan emberek sokasága nem szépségdíjas vitairatokra, hanem javuló közbiztonságra vágyik. Ha az állam nem tudja minden polgárát megvédeni, arra azért joggal is számíthat mindenki, hogy legalább a bűncselekményeket elkövetőket kellő szigorral büntesse. Ez a javaslat, úgy vélem, kockáztatja a társadalom béketűrését, és magában hordozza az önbíráskodásra amúgy is meglévő hajlam fokozottabb igényét.

A Magyar Demokrata Fórumra nem jellemző az, hogy ne fogadnánk el ésszerű érveken alapuló kompromisszumokat, ne látnánk megoldásokat arra, hogy ezt módosító indítványokkal jobbá tudjuk tenni, de erre a szándékra a leghatározottabban azt tudom mondani az előterjesztőknek, a miniszter úrnak, hogy ez a jogalkotói szándék a Magyar Demokrata Fórum által nem támogatható, és erre keményen nemet mondunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Szijjártó Péter: Bravó!)

Forrás: parlament.hu