DR. NYUL ISTVÁN, az egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvényjavaslat több csatlakozó törvény módosítását tartalmazza. Mi teszi szükségessé ezt a módosítást? Egyrészt az európai jogharmonizáció ezt írja elő, másrészt az új kormányzati rend és kormányprogram teszi szükségessé.
A javaslat első részében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli-ellátásról szóló '91. évi IV. törvény módosítását olvassuk. A római szerződés 39. cikke szerint közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását, az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés megszüntetését foglalkoztatás, javadalmazás tekintetében. A 40. cikk értelmében ezt a nemzeti foglalkoztatási szolgálatok szoros együttműködése biztosítja, intézményi hátterét az állami foglalkoztatási szolgálat és az európai foglalkoztatási szolgálat szoros munkakapcsolata biztosítja, megfelelő finanszírozási kötelezettség mellett. Ehhez kell adaptálni a nemzeti foglalkoztatási akciótervet.
A foglalkoztatást elősegítő támogatások között továbbra is meghatározó szerepet tölt be a képzési költségek átvállalása, a keresetpótló juttatás. A módosítás lehetőséget ad arra, hogy indokolt esetben az anyagilag rászorult munkavállalót segítse a tanfolyam elvégzésében, összege pedig elérheti a munkanélküli-járadék felső határát, ami az öregségi nyugdíjminimum kétszerese.
Nagyon fontos új elem, hogy támogatás nyújtható részmunkaidős, illetve távfoglalkoztatáshoz, melynek során a munkavégzés számítástechnikai eszköz igénybevételével történik. A javaslatban új lehetőségként jelenik meg a 45 év feletti és roma munkavállalókat érintő törvényi szabályozás, mely a munkaügyi minisztert felhatalmazza, hogy e személyek esetén a törvényi szabályoknál kedvezőbb szabályokat állapítson meg. A munkanélküli-járadék egy évig is meghosszabbítható, ha a képzési idő ezt indokolja.
Új elem a javaslatban a közlekedési hozzájárulás, amit elsősorban nagyvárosok helyközi közlekedésében és munkahelykeresés céljából lehet igénybe venni. Nagyon fontos új támogatási forma a munkanélküli-ellátásában az álláskeresést ösztönző juttatás, ami társadalombiztosítás- és nyugdíjjárulék-köteles, beszámít a szolgálati időbe, egészségügyi hozzájárulást kell utána fizetni, amit a munkaügyi hivatal fizet, de az öregségi nyugdíjnál ennek összege nem vehető számításba.
Ezzel egy háromfokozatú munkanélküli-ellátó rendszer épül ki. Az első: a munkanélküli-járadék kötelező járulékfizetés alapján, a második elem az álláskeresést ösztönző juttatás járadékát kimerítő munkanélküli részére, és a harmadik elem a nyugdíj előtti munkanélküli-segély. További módosítás, hogy a felnőttképzés ellátása az Oktatási Minisztériumtól átkerül a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz, így a pénzeszközök a fejlesztési és képzési alaptól átkerülnek a foglalkoztatási alaprészbe.
A munkavédelemről szóló '93. évi XC. törvény az európai uniós alapelvek szerint módosul. A gyártó felel az életet, egészséget, környezetet és vagyonbiztonságot veszélyeztető termékek forgalomba hozatala esetén. A munkáltató biztosítja a felkészült munkabiztonsági szakembert, a kötelező vizsgálatok elvégzését. Az üzembe helyezés feltétele a minőségtanúsítás, illetve megfelelőségi nyilatkozat.
(20.50)
Új elem a szabályozásban, hogy a munkavállalók létszámtól függetlenül választhatnak munkavédelmi képviselőt.
Örömtelinek mondható a munka törvénykönyve 50. §-ának az a módosítása, mely biztosítja, hogy távolléti díjjal fizetett öt nap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát, amit a születéstől számított két hónapig köteles a munkáltató kiadni az apa kérésének megfelelően. Az apa lehet vér szerinti vagy örökbefogadó apa is.
Tisztelt Képviselőtársak! Ez a törvényjavaslat hivatott egyrészt a szociális háló megerősítésére, másrészt megfelel az európai jogharmonizáció követelményeinek. Az egészségügyi bizottság ennek megfelelően egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartja, és én is kérem az elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés