FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum által 1990-ben kidolgozott közigazgatási modell nehéz napokat él át. Nem maga az intézményrendszer került válságba, hanem a jelenlegi hatalom támadásai okozzák a problémát. A baloldali hatalom, nem bízva az államigazgatás szerveiben, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságban, az APEH-ban, az APEH nyomozó hivatalában, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletében, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban, az Állami Számvevőszékben, létrehozott egy államtitkárságot a közpénzek ellenőrzésére, élére Keller Lászlót tette.

(10.00)

Az így tevékenykedő államtitkár prekoncepciókon alapuló vádakkal illeti szinte az egész Orbán-kormányt, és az intézményrendszertől azt várja, hogy annak különféle szervei helyt adjanak a prekoncepciónak, amely intézmények egyelőre nem igazolják vissza a valótlannak tűnő vádakat.

Keller László, nem bízván az állami intézményrendszerben, sajátos egyszemélyi háborút kezdett el vívni vélt ellenfeleivel.

E harc kapcsán már megsértett mindenkit, akit tehetett, már feljelentett szinte minden céget, amely valamilyen oknál fogva szerződésbe került az előző kormánnyal, és egyben kitalálta, hogy éppen száz esetet fog törvénytelennek betudni, és az itt vélelmezett pénzeltűnés nagysága 400 millió forint lesz.

Csakhogy a közpénz nemcsak az Orbán-kormány alatt volt közpénz, hanem most is az, éppen ezért ezen a közpénzen magáncéget ajánlanak kormányzati erők a helyzet tisztázására, mert hát tudjuk, Keller úr szerint az állami intézményrendszer tagjai erre nem alkalmasak. Tehát színre lép a Proware könyvvizsgáló cég, amely ehhez történetesen nem ért, merthogy vezetője annak idején a rendőrség különleges szolgálatának bevetési parancsnoka volt, további alkalmazottjai között találunk titkosszolgálati tisztet és elhárító tisztet is. De nem is lényeges a szakértelem, annál lényegesebb az MSZP-s kapcsolat, Juszt Lászlón keresztül és Pál András alkalmazotton keresztül, aki történetesen Pál László fia, annak a Pál Lászlónak, aki ipari miniszter volt a Horn-kormányban, jelenleg pedig az MVM Rt. vezérigazgatója.

Az igazi lényeg az állami megrendelés és az ehhez kapcsolódó hatalmas vállalási díj. A szakmában különösen nem jegyzett cég pillanatok alatt mintegy 200 millió forintos megrendelést kap a kutakodásra, így vizsgálódik az MFB-nél, a Nemzeti Autópálya Rt.-nél, a Magyar Követeléskezelő Rt.-nél, az In-Forrás Közhasznú Társaságnál, a Konzumbanknál, az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nél, az OEP-nél, ezzel fölösleges félelmet keltve a közszférában.

Keller úr és a Proware munkája együttesen szánalmas eredményt hozott eddig. Keller urat egymillió forintra bünteti első fokon a Budakeszi Városi Bíróság a Béhm Ügyvédi Irodát ért alaptalan vádja miatt. Nem tudták bizonyítani, hogy a Vegyépszernél és a mögötte álló cégeknél eltűnt volna pénz, megtagadta a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Magyar Építőipari Kht.-nak juttatott pénz esetében, merthogy nem állapítható meg bűncselekmény, és ami a legnagyobb kudarc számukra, Király László György, az APEH elnöke személyesen jelentette be, hogy nem volt jogtalan adatkezelés és adatmegsemmisítés az APEH-nál az úgynevezett Fidesz közeli cégek esetében.

A kudarc teljes, de ezt a hírt nem kommentálja sem Kuncze Gábor, sem Keller László. Keller László továbbra sem nyugszik, feljelentéssorozatát folytatja. Arra viszont nem vette a fáradságot, hogy miért is kapott eddig mintegy 200 millió forintos állami megrendelést a Proware Kft., amelynek eddig érdemi munkája nem volt, és szakértelme sem egy ilyen nagyságrendű munkához. Üvegzseb-államtitkár úr ebben az esetben hirtelen üvegszem-államtitkárrá alakul át, így nem véve tudomást az esetről, és csendesen várja a jövő évet, amikor is baklövéseiért minisztertársaival egyetemben már kétszer annyi fizetést fog kapni.

A Magyar Demokrata Fórum kiáll a pártatlan állami intézményrendszerek mellett, aminek alapjait az Antall-kormány fektette le. Bízunk benne, hogy az APEH, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a többi államigazgatási szerv továbbra is a törvényesség útján marad. Egyben elítéljük azokat a politikai típusú megrendeléseket, amelyeket a jelenlegi baloldali kormány intéz ezen államigazgatási szervek felé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu