GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános vita e pontján az előttünk álló javaslat néhány pontjáról kiemelten fontosnak tartom, hogy szóljak. Ilyen a középmérték kérdése, illetve ilyen a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény kérdése.
(17.40)
Ez előtt azonban engedjék meg, hogy elmondjam, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőcsoportja örömmel üdvözli azt a szemléletváltozást, amely ebben a törvényjavaslatban megtalálható és látható.
Előttem szóló ellenzéki képviselőtársaim hosszan méltatták az előző jobboldali kormánykoalíció szigorú büntetőpolitikáját és az amögött meghúzódó konzervatív elveket. Magam ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha az előző kormány büntetőpolitikája olyannyira látványos sikereket ért volna el, mint az előző hozzászólásokból ezt gondolhatná a gyanútlan tévénéző, rádióhallgató választópolgár, akkor minden bizonnyal mind ebben a vitában sokkal több számmal és sokkal több adattal találkoztunk volna erről az oldalról megközelítve ezt a kérdést, mind pedig a választási kampányban tavasszal sokkal több érvet hallhattunk volna az előző jobboldali kormány sikere mellett. Én sok mindenre emlékszem a tavaszi választási kampányból, történetesen erre, hogy az akkor még kormányzó pártok hosszasan részletezik és adatokkal bizonyítják saját konzervatív büntetőpolitikájuk sikerességét, erre történetesen - ki tudja, miért - nem emlékszem.
Az élet, azt gondolom, nem igazolta vissza az előző, jobboldali kormányzat szigorú büntetőpolitikáját. Sokan mondják, hogy nem látható érdemi, pozitív változás. Bárándy Péter igazságügy-miniszter hivatkozott a szemléletbeli különbségre. Magam is említettem az előbb, hogy frakciónk üdvözli ezt a változást. Répássy Róbert képviselőtársam arról beszélt az imént, hogy ennek a kormánynak - illetve a Szocialista Pártot nevesítette - nincsen választói felhatalmazása erre a törvénymódosításra. Azt gondolom, hogy a választók látták azt, hogy az előző kormány elsősorban a büntető jogszabályok szigorításában látta a megoldást nagyon súlyos társadalmi problémákra, és látják azt, hogy a mostani kormány felvilágosultabb, és ezért talán hatékonyabb társadalompolitikát és benne büntetőpolitikát kíván folytatni.
Ez egyébként mind a választási programokból, mind pedig a Magyar Köztársaság Országgyűlésének előző négy évében az adott törvényjavaslatok parlamenti vitájából kiderült, ezt Répássy Róbert, aki velem ellentétben itt ült az előző Házban, tökéletesen tudja, és ismerhette mind a szabad demokraták, mind pedig a szocialisták álláspontját akkor, amikor az előző kormány az általa jónak tartott szigorításokat végrehajtotta, és ezt ismerhették természetesen a választók is.
Meggyőződésünk szerint a modern büntetőjogi szemlélet, amely része egy modern társadalompolitikai szemléletnek, nagy hangsúlyt fektet az alternatív büntetési módokra, és meggyőződésünk szerint nem a bűnözők, nem elsősorban a bűnözők, nem csak a bűnözők érdekét szolgálja az a szemlélet, amely nem feltétlenül a szabadságvesztésben gondolkodik akkor, amikor bűnt büntetni akar. A közmunka, a pénzbüntetés, a kár helyreállításának kötelezettsége vagy például a drogkérdésben a gyógykezelés lehetőségének, a gyógykezelés választhatóvá tételének lehetősége mind-mind olyan dolgok, amelyek ezt a szemléletváltozást indokolttá teszik.
Az igazságügy-miniszter úr említette azokat a számokat, amelyek bemutatják, hogy mekkora különbség van a börtönviszonyokban, a börtönnépesség lakossághoz viszonyított arányában Magyarország és az Európai Unió átlaga között. Hallhattuk, hogy Magyarországon százezer lakosra közel 180 börtönlakó jut, ellentétben az Európai Unióval, ahol ez a szám 80 körül van. Hadd tegyem mindehhez hozzá, és erre felhívnám a tisztelt ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, hogy amikor családról, társadalompolitikáról beszélünk, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar börtönök lakóinak 85 százaléka férfi. Pontos számot nem tudok önnek mondani, képviselőtársam, de meggyőződésem az, és azt gondolom, ez nem vita tárgya, hogy jelentős részük családfenntartó, és jelentős részük olyan bűnt követett el, ami adott esetben megbocsátható olyan értelemben, ha ezek az emberek lehetőséget kapnak a társadalomba való visszatérésre (Dr. Kovács Zoltán: Miről beszélsz?), és ha nem kerülnek olyan helyzetbe, amellyel az első kicsi, kisebb súlyú bűnöket súlyosbítják, akkor ez társadalmi érdeket szolgál.
Társadalmi érdek ugyanis, hogy akik a bűn útjára tévednek, de a bűnük nem olyan súlyú, lehetőséget kapjanak a társadalomba való visszailleszkedésre, és maga a büntetőjog (Dr. Kovács Zoltán: Többszörösen visszaeső.) ne állítson elő olyan helyzeteket, ami ezeket az embereket beljebb viszi azon az úton, amelyen egyikünk sem szeretné, hogy sokan elinduljanak ebben a társadalomban. És itt a büntetőpolitika, az igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás hatékonyságáról is szó van, amikor ezekről a kérdésekről beszélünk.
A Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőcsoportja a szemléletváltozás részeként szintén örömmel üdvözli a házi őrizet büntetésbe való beszámításának bevezetését (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tasnádi Péter.), a pártfogói felügyeleti szolgálat átszervezését, fejlesztését, az óvadék hatályba léptetését és a drogra vonatkozó kontraproduktív szigor megváltoztatását.
A két kriminálpolitikai koncepció közötti különbséget jól szemléltette az Igazságügyi Minisztérium képviselője, az alkotmányügyi bizottságban a képviselő urak közül többen ezt ott hallották. Először azt kell eldönteni, hogy be kell-e csukni valakit vagy sem. És csak azt kell becsukni, akivel szemben semmiféle más büntetéstől nem várható eredmény, de lehetőleg a szabadságelvonást a büntetés alkalmazásánál mellőzni kell.
A középmérték kérdésére áttérve teljes mértékben egyetértek Répássy Róberttel abban, hogy nagyon fontos elvi, politikai kérdésről van szó, és abban is, hogy itt jelentős különbség van a kormányoldal és az ellenzék között, hiszen itt az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág sorsáról van szó. Répássy Róbert úgy fogalmazott, hogy az előző kormány üzenetet küldött a független bírói hatalmi ágnak. (Dr. Répássy Róbert: A törvényhozás.) Igen, emlékszünk erre, az akkori ellenzék - igen, a törvényhozás -, az akkori ellenzék az akkori törvényhozásban hevesen tiltakozott ez ellen az üzenet ellen, és már akkor is úgy értékelte, ahogy most, mégpedig úgy, hogy a most megváltoztatni, módosítani kívánt szabályozás a kormány akaratának végrehajtóivá alacsonyította a bírákat, és sértette a bírói szabadságot. Ezért támogatják a szabad demokraták ennek a szabályozásnak a megváltoztatását.
Meggyőződésünk szerint ugyanis a perek, az ügyek mögött változatos emberi sorsok, tragédiák, egyedi élethelyzetek vannak, és bíznunk kell a bírói kar tapasztalatában és bölcsességében, képesnek kell tartanunk arra a Magyar Köztársaság bírói karát, hogy ezeket az egyedi élethelyzeteket meg tudják ítélni.
Ha szabad visszatérni az Igazságügyi Minisztérium képviselőjéhez, akkor még egy idézetet felolvasnék az alkotmány- és igazságügyi bizottságban folytatott vitából: "Azok az érvek, amelyeket ezek a rendelkezések érvényesítettek, szemben állnak a magyar büntetőjog tradícióival, több évtizedes tradícióival, egy részük olyan, hogy a büntetőjog tudományában évtizedekkel ezelőtt megsemmisítő kritikában részesült, és végső soron a bíróság döntési szabadságát korlátozzák, amivel kapcsolatban talán azt is lehetne mondani, hogy nem világos, milyen megfontolásból ered a bírósággal szembeni bizalmatlanság."
Felszólalásom második felében szeretnék magam is részletesen beszélni a kábítószerrel kapcsolatos büntető jogszabályok változásáról. Többen hivatkoztak előttem arra az anyagra, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet készített, hozzáteszem, hogy az előző kormány Ifjúsági és Sportminisztériumának megbízásából és finanszírozásával. Ez az anyag, ez a tudományos alaposságú hatástanulmány a következő kérdésekre kereste a választ. A '99. március 1-jén hatályba lépett módosítással kapcsolatban a következő kérdéseket tette fel.
A jogszabály érvényesülésével, alkalmazásával elérhető-e a kívánt társadalmi cél? Milyen mértékűvé vált az egyéb drogpolitikai eszközök szerepe, mozgástere a kábítószer-probléma kezelésében? Mennyire sikeres a jogszabály-módosítás közrehatása a szabályozni kívánt kábítószer-probléma megoldásában? A jogszabály alkalmazása milyen közvetett hatásokat indukál? A jogszabályi környezet változása alkalmas-e a kívánt társadalmi funkció ellátására, képes-e megelőzni és feloldani a konfliktusokat?
Hadd jegyezzem meg e helyről, hogy adott esetben a tavaszi időszakban, még a választási kampány előtt, amikor elkészült ez az anyag, és az Ifjúsági és Sportminisztérium rendelkezésére állt, adott esetben mondhatjuk azt is, hogy az előző kormány erkölcsi kötelessége lett volna a magyar választókat tájékoztatni még a választás előtt arról, hogy az általuk oly nagy garral bevezetett drogpolitikai szigor milyen eredményekre vezetett.
Európa legszigorúbb drogtörvényének nevezte annak idején a kormányszóvivő és az előző miniszterelnök és a Fidesz több képviselője meglehetős büszkeséggel ezt a javaslatot. Az előző miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ördöggel cimborál az, aki a droggal kapcsolatba kerül. Minden bizonnyal az ördöggel cimborál a magyar középiskolai és felsőoktatási hallgatók egyharmada, egynegyede, több tíz-, több százezer fiatal.
(17.50)
Az előző kormány által átvitt törvénymódosítás egy nagyon fontos üzenetet tartalmazott, amire az előző kormány rendkívül büszke volt. Ennek az üzenetnek a lényege egy szóval a szigor, két szóval a kontraproduktív szigor. A büntetőjogi felelősségre vonás alternatívájaként alkalmazható gyógykezelés a korábbinál szűkebb körben csak a kábítószerfüggő személyeknek biztosított büntetlenséget a törvényben meghatározott magatartások esetén. Ez volt az egyik legfontosabb hatása a módosításnak, amelynek fő elve - ahogy azt előttem többen elmondták - a zéró tolerancia elve volt.
A hivatkozott kutatás többek között a következőt állapítja meg: "A törvénymódosítás üzenet, azt jelzi, hogy a döntéshozók a büntetőjogban és a büntető igazságszolgáltatás intézményeiben látják a problémakezelés elsődleges eszközét, hiszen miért előzte volna meg másfél évvel a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára épülő nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című stratégiai program megszületését, melyet az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadott el, a Btk. 282. §-ának módosítása, amely ennélfogva megkötötte a stratégia készítőinek kezét, egyértelműen deklarálta az abszolút kriminálpolitikai célokat a jelenség kezelése kapcsán, amelyekhez csak mellérendelni lehetett a keresletcsökkentés eszköz- és intézményrendszerét, semmiképpen sem lehetett harmonizálni a célokat és az eszközöket. Ez egyébként negatívan érinti egyes büntetőjogi intézmények alkalmazását, működését is." Ez idézet volt az előző kormány által megrendelt és finanszírozott hatástanulmányból, amely az előző kormány által bevezetett szigorú drogpolitika hatásait vizsgálta.
Itt legyen szabad Dávid Ibolya szavaira reagálnom, aki elmondta, hogy a kábítószerhez sok pénz kell. Ez az idézet is a hatástanulmányból való. Nem biztos, hogy az elrettentésen alapuló, a szervezett bűnözés ellen irányuló drogtörvény, amely jelentősen felemeli a büntetési tételeket, szigorítja a fogyasztással kapcsolatos szankciókat, és ezáltal közvetlenül növeli a rizikóköltségeket, a drogoktól való távolságtartást, illetve a szervezett kábítószer-bűnözés visszaszorulását szolgálja, közvetve ugyanis a drogok illegális piaci árának emelkedéséhez vezet.
Zsigó Róbert képviselőtársam azt találta mondani a vita egy korábbi szakaszában a bizottsági kisebbségi véleményt ismertetve, nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok arról, hogy az előző kormány által bevezetett szigorú drogpolitikai rendelkezések milyen hatásokkal jártak. Az a helyzet, hogy állnak rendelkezésre ilyen adatok. Ezek közül egy-kettő elhangzott már, néhányat én is szeretnék mondani.
Kezdeném azzal, hogy a vizsgált időszakban nőtt a fogyasztók száma. Nagyon egyszerű az állítás, a szigor nem volt elrettentő hatású. A bejelentések száma 17 százalékkal nőtt, azonban a felderítési mutatók érdemben nem változtak. S ami a legelriasztóbb ebben, a bejelentések több mint fele oktatási intézményből érkezett. Azt gondolom, valamennyi országgyűlési képviselő és választópolgár képes átgondolni, milyen helyzetet teremtünk akkor, amikor általános és középiskolákban a gyermekek adott esetben rendőrségi besúgóvá válhatnak azért, mert valamilyen úton-módon kapcsolatba kerültek ezzel az üggyel. Nincs olyan szülő - azok között sem, akiknek a gyermekei kapcsolatba kerültek a kábítószerrel -, aki azt látná kiútnak maga, illetve a gyermeke előtt, hogy a rendőrségi besúgó karrieren elinduljanak. Az elterelést választók aránya 22 százalékról 12 százalékra esett vissza. Itt a szigor megtette a hatását.
Ha szabad, szintén a tanulmányból idézem a következő szöveget: "Habár az ismertté vált forgalmazó jellegű terjesztői magatartások száma növekedett, ehhez kevesebb esetben társult jelentősebb mennyiségű kábítószer-lefoglalás, ami azt jelzi, hogy a piti dílerek vagy azok ellen a fogyasztók ellen indultak kínálati oldali magatartások megvalósítása miatt eljárások, akik vagy az elosztóhálózat legalsó rétegébe tartoznak, vagy maguk is fogyasztók, egymás között adták tovább a megszerzett kábítószert. Ez sok esetben olyan alkalmi fogyasztók, egyre gyakrabban fiatalkorúak kriminalizálását jelenti, akik társuknak adtak át valamilyen szert, vagy megosztották a megszerzett anyagot." Azt gondolom, ezek és a következő adatok mutatják azt, hogy hogyan mérhetjük a Fidesz-kormány drogpolitikáját.
A csekélyebb súlyú keresleti oldali magatartások száma emelkedést mutatott az eljárásokban, sőt ezek képezték továbbra is az ismertté vált esetek túlsúlyát. A módosítást követően a vádemelésre került esetek 41 százaléka eseti fogyasztó, illetve csekély mennyiségű elkövető volt. A módosítást követően nőtt azoknak a kábítószer-bűncselekmény miatt eljárás alá vontaknak a száma, akik valamely oktatási intézményben tanulmányokat folytatnak. A kábítószer-bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba kerülők körében nőtt a fiatalkorúak száma és aránya. A módosítás előtt a 19-25 év közöttiek az ilyen esetek 45, a 26-30 év közöttiek 26 százalékát tették ki, ugyanezek a számok módosítást követően 19-25 év között 51 százalék, 26-30 év között 30 százalék.
Azt olvasom a tanulmányban, hogy aggasztó a fiatalkorú előzetes letartóztatásban lévők több mint egyharmadának fél éven is túlnyúló fogva tartása. Az előzetes fogva tartásba kerülő fiatalok egyharmada állandó munkahellyel rendelkezett, 17 százalékuk tanult, az előzetesbe került fiatalkorúak 60 százaléka, a 15-25 évesek 55 százaléka volt büntetlen előéletű. Nekik az előzetes letartóztatás, kényszerintézkedés elrendelése miatt meg kellett szakítaniuk tanulmányaikat, sok esetben eltávolították őket az iskolából, jelentős részük minden bizonnyal elveszítette állását. A kábítószerrel való visszaélést elkövetők körében jelentősen nőtt a fiatalkorúak aránya, a módosítás előtt 5, a módosítás után 15 százalékot tesz ki ez a szám. A fiatalkorú elkövetők arányának növekedési üteme több mint kétszeresen meghaladja a visszaélés kábítószerrel bűncselekmények számának növekedési ütemét.
Meggyőződésem szerint felelős kormány - amely ismer ilyen kutatást, melyben szerepelnek azok a számok is, amiket Csákabonyi Balázs képviselőtársam az imént ismertetett, mely szerint a megkérdezett jogalkalmazók kétharmada egyáltalán nem tartja jól alkalmazhatónak a jogszabályt, 82 százalékuk szerint pedig szükséges annak további módosítása -, nos, tisztelt ház, ilyen esetben egy felelősen viselkedő kormány nem is tehet mást, mint hogy módosítja ezt a jogszabályt.
A szigorítást követően a fogyasztói magatartások képezték a fiatalkorúak esetében az elkövetési magatartások többségét, azonban főként az átadói, kínálói és kisebb számban a forgalmazói magatartások is egyértelműen növekedést mutattak. Ezeknek az eseteknek a kezelése azonban komoly problémát okoz a jogalkalmazó számára, ugyanis közülük sokan úgy gondolják, hogy habár helytelen és elítélendő az átadói, kínálói magatartás, azonban - főleg fiatalkorúak esetén - az ehhez az elkövetői magatartáshoz rendelt büntetési tételek és eljárási cselekmények túlzottan szigorúak, nem célravezetők, és nehezen tudnak azonosulni ezzel a megítéléssel. Meggyőződésem szerint egy felelősen viselkedő kormány nem is viselkedhet másképp, mint hogy módosít egy olyan jogszabályt, amelyről ez a jogalkalmazók véleménye.
Többször elhangzott a vitában, hogy ezek a drogpolitikai szabályok szöges ellentétben állnak a konszenzussal elfogadott nemzeti drogstratégiával. Az általános vitában minden bizonnyal lesz alkalmunk hosszan megvitatni azt a kérdést is, hogy a büntetőjogi környezet hatása mennyire vetette vissza a drogstratégiában megfogalmazott, mindannyiunk által helyesnek és követendőnek tartott célok érvényesülését. Minden bizonnyal az általános vita és a részletes vita későbbi részeiben lesz mód arra, hogy megvitassuk, megbeszéljük azokat a számokat és adatokat, amelyek az egészségügyi és szociális ellátórendszerből származnak, és amelyek jó része azt bizonyítja, hogy a drogproblémával küzdő fiatalok és kevésbé fiatalok jóval bizalmatlanabbak lettek mind a prevenció, mind pedig az ártalomcsökkentő programok iránt, ezért nyugodtan kimondhatjuk, hogy a büntető jogszabályok ezáltal jelentős mértékben hátráltatták a drogstratégia megvalósulását.
A Szabad Demokraták Szövetsége az általános vita későbbi pontjaiban és a részletes vitában a javaslat többi részével is természetesen foglalkozni kíván. E helyről zárásképpen azt szeretném elmondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - amely választási programjában közzétette, hogy elveti a Fidesz szigorú büntetőpolitikáját - most kormányra kerülve úgy fog szavazni ezekben az ügyekben, ahogy az a választási programjában is foglaltatott.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiban.)
(A jegyzői székben dr. Világosi Gábort Nagy Nóra váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés