GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két rövid megjegyzésem lenne. Az egyik: az, hogy a Magyar Köztársaság rendőrsége, az, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége nem bírta azt a terhelést, amit az előző, szigorító jogszabály-módosítás rájuk tett, nem menti fel az alól a Fidesz vezette kormányt, hogy hibás drogpolitikai döntéseket hozott. Az, hogy a magyar igazságszolgáltatás bölcsessége megakadályozta azt, hogy ennél jóval több fiatal kerüljön valószínűleg helyrehozhatatlanul rossz helyzetbe az életében, az, hogy ebben a magyar igazságszolgáltatás bölcsessége akadályozta meg ezt a nagyszerű javaslatot, megint csak nem menti fel önöket semmi alól. Az önök által folytatott drogpolitika feleslegesen volt szigorú, és kontraproduktív volt, ezt a számok tökéletesen bizonyítják.
Egyébként pedig ami általában a drogpolitikát illeti; hát igen, idős heroinisták klubjával viszonylag ritkán találkozunk, de hadd mondjam el, hogy idős alkoholisták klubját sem láttam sehol, és nem azért, mert az alkohollal nem lehet nagyon sokáig élni, hanem azért, mert szenvedélybetegekről van szó, tisztelt képviselőtársam, és azt gondolom, hogy amikor szenvedélybetegekről beszélgetünk ebben a Házban, akkor felelősséggel kell gondolkodnunk róluk.
Kétféleképpen lehet ezeket a kérdéseket megközelíteni. Meg lehet közelíteni úgy is, hogy a jórészt tájékozatlan közvéleményt hogyan lehet megijeszteni bizonyos ügyekkel, bizonyos ügyek felvetésével, és ezzel hogyan lehet olcsó politikai népszerűségre szert tenni, és meg lehet közelíteni úgy is, hogy vannak komoly társadalmi problémák, amelyek kezelendők - kezelendők bizonyos büntetőpolitikai eszközökkel, és kezelendők más eszközökkel is.
Itt most kiderült az, hogy az önök megközelítése, amely elsősorban a büntetőpolitikára helyezte a hangsúlyt, kudarcot vallott, és az is kiderült, hogy az önök politikája, amely e körül az ügy körül folyamatosan palávert csinál, és ijesztgeti a magyar társadalmat, ez is kudarcot vallott; most egy másik politika következik - ez hatékonyabb lesz.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés