KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó egyezmény és a mellékletét képező jegyzőkönyvek alapvető eszközeit jelentik a fegyverkorlátozásnak, céljuk elsősorban a civil lakosság védelme. Magyarország az egyezmény részese, és pontosan teljesíti az abban foglaltakat.

Az egyezmény hiányossága volt, hogy nem terjedt ki a nem nemzetközi jellegű konfliktusokra, márpedig a konfliktusok többsége ilyen jellegű, ezért vált indokolttá az egyezmény módosítása, amiről 2001 decemberében a második felülvizsgálati konferencia döntött.

A módosítás parlamenti megerősítést igényel, kérem ezért, hogy az egyezmény módosításának megerősítéséről szóló határozatot a parlament fogadja el.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu