LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bevezetőben nagyon röviden szeretném elismerésemet kifejteni azzal kapcsolatban, hogy végre jó ritmusban történt egy törvénymódosító javaslat, hiszen az elmúlt esztendőkben nem csak az MDF képviselőcsoportja, nem csak az Ékes képviselőtársam által jelzett módon vetették fel szinte a patkó minden részében ezt a gondot, ami megnehezítette a beruházásokat. És valóban, itt egy olyan veszedelem várt ránk, hogy ez a vontatottság veszélyeztetné a százszázalékos csatornázottsági arányt, amely egy Európai Unió felé vállalt kötelezettségünk 2015-re, és korábban sem a pénzügyi forrásokkal volt a gond, ezeknek a forrásoknak a kihasználtsága csak 55-60 százalék volt az általánosan lassú beruházás-előkészítésnek és a kivitelezésnek köszönhetően.
Ennek az aggodalomnak a figyelembevételével magam is üdvözlöm ezt az előterjesztést, és természetesen az elhangzottak alapján a módosítással együtt támogatjuk a törvényjavaslatot. Egyetértünk azzal, hogy a közbeszerzési eljárások elhúzódása ne hiúsítsa meg a környezetvédelmi szempontból is fontos beruházások kivitelezését. De megvallom őszintén, elsősorban nem ezért álltam föl, mert ezeket elmondta Ékes képviselőtársam is, inkább amiatt kértem szót, hogy az önkormányzatok forráshiánya több esetben oda vezetett, és oda vezet sajnos ma is, hogy állami támogatás révén korábban rendbe hozott oktatási célú vagy művelődési célú ingatlanokat adtak el vagy szándékoznak eladni az önkormányzatok, és bizony ebből fedezték a törvényben megkövetelt saját részt.
Tudom, ennek a gondnak a megoldása nem ennek a rövid előterjesztésnek a feladata, mindössze jelzem a problémát, és felhívom az illetékes államtitkár úr figyelmét is, hogy az oktatási vagy művelődési célú ingatlanok védelme érdekében gondoskodjanak arról, hogy az állami költségvetés segítségével felújított, elsősorban külterületi iskolákat legalább a szokásos amortizációs időn belül ne lehessen értékesíteni. Ezek az önkormányzatok oktatási érdekekre hivatkozva folyamodtak korábban állami támogatásért, és nem azért, hogy ebben a felújított épületben magánszemélyek vagy éppen kisvállalkozások nyerjenek elhelyezést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés