SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! A menetrend szerinti közúti személyszállítás területén rendkívül fontosnak tartjuk magunk is a beindult liberalizáció folytatását, az e területen megindult verseny további kiszélesítését.

Ezért a tavalyi 14/2001. számú KÖVIM-rendelet, amely előírta a követelményrendszert, valamint a 49/2001. számú másik KÖVIM-rendelet, amely az engedély megadásának feltételeit írta elő, továbbra is változatlanul érvényben vannak, és annak szellemében kívánunk eljárni. Így jelent azután meg 2002 májusában az a közzétett bejelentés, amely a vizsgáztatás rendjét, módszerét tette világossá, és amit a Közlekedési Főfelügyelet hirdetett meg.

Utánanéztem, valóban jogos az ön kérdése, mert az elvárthoz képest lassabban és vontatottabban történtek eddig a vizsgáztatások, bár voltak, hiszen körülbelül a bejelentkezők egyharmada, mintegy 500 fő megkapta már az engedélyt a letett vizsgája következményeképpen. Azonban a tegnapi napon utasítottam a Közlekedési Főfelügyeletet, hogy gyorsítsák fel ezt a munkát, hogy 2002. december 31-ig valóban mindenki, aki erre felkészült, letehesse a vizsgát, és az EU-ba már úgy lépjünk, hogy ezek a piaci szereplők ott is az EU-jogosítványt ennek következtében megkaphassák.

Köszönöm szépen a figyelemfelkeltő kérdését. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu