TÖRÖK ZSOLT, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szociális és családügyi bizottság e héten megtartott ülésén vita után, ellenszavazat nélkül támogatta és általános vitára alkalmasnak találta a T/1202. számú törvényjavaslatot.
A vitának jelentős részében a többségi álláspont és a kisebbségi álláspont között alapvető különbségek fogalmazódtak meg, mégpedig arra vonatkozóan, hogy miért is alkotunk törvényeket - több esetben azért, hogy szabályozzunk, tiltsunk valamit, valamint hogy társadalmi igényeket kielégítsünk. Ez a törvénytervezet társadalmi igényeknek, széles társadalmi csoportoknak az igényeinek való kielégítését, valamilyen fajta kihívásokra adandó válaszokat helyez elénk.
Komplex módosítási javaslatról van szó, amely a közélet, a munka világának vagy az állástalanság világának egyes pontjait, de átfogóan kívánja rendezni. Számos társadalmi réteg közvetlen és szinte a teljes magyar társadalom közvetett igényeit, elvárásait tükrözi, és azokra nyújt megoldást. Kihívásokra válaszok, igényekre törvényalkotói reagálások, segítség és esély az elesetteknek, a rászorultaknak, a legkiszolgáltatottabbaknak. A kilencvenes évek közepe óta - az ezt megelőző kormányt idézve - segély helyett esélyt kívánunk nyújtani ezzel a törvénytervezettel is.
Tisztelt Ház! Jól tudjuk, hogy milyen nehéz elhelyezkedni 45 év feletti polgártársainknak vagy roma honfitársainknak, dolgozni akaró emberek és munkaadók segítését, ösztönzését célozza meg a törvénytervezet tehát. Jól tudjuk, milyen nehéz a társadalmi, szociális problémákat orvosolni akkor, ha valaki már ki is esik az ellátási rendszerből, és nemcsak hogy gondoskodni nem tudunk róluk, hanem még a nyilvántartásunkban sem szerepel. És jól tudjuk, hogy a képzésekre, bár sok esetben ingyenesek, csak azok járhatnak, akik ezt családi hátterük révén meg tudják tenni. Erre is megoldást kíván ez a törvénytervezet nyújtani. És jól tudjuk, milyen óriási igények jelentkeznek, ha máshol nem, képviselői fogadóórákon, arra, hogy részmunkaidőben vagy egyéb más távmunkában például elhelyezkedési lehetőséghez jussanak emberek.
A törvényjavaslat mindezen gondokra próbál megoldást nyújtani azok részére, akik dolgozni akarnak, akik képezni akarják magukat, és akik együtt kívánnak működni a munkaügyi központokkal vagy az állam valamely szervével, alrendszerével, akik a társadalom számára hasznos polgárok szeretnének lenni, akik nem akarják feleslegesnek érezni magukat. Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb része ennek ez, hogy sok esetben az idősebb, bocsánat a kifejezésért, nem túl fiatal korosztálynak nyújt megoldást bizonyos esetekben, illetve az ő munkaadóik részére. Mi tehát nem segélyt, passzív eszközöket vagy apatikus életet, hanem atipikus foglalkoztatási formákat és aktív eszközöket kívánunk nyújtani, segíteni a hátrányban lévőknek az esélyegyenlőség érdekében. Ez az, ami a szociális részét érinti a bizottságnak; és a családügyi jelző sem véletlenül van a bizottság nevében, és ebben a törvénytervezetben is van egy olyan fontos pont, amely a kispapa-projektet, vagy éppen ahogy szerepel, a "papa a babával" programot szolgálja. Arról szól tehát a javaslat, amit az államtitkár úr is, illetve már az előttem hozzászólók is felvázoltak, hogy öt napot tölthet el a gyermek születését követő két hónapon belül a kispapa a gyermekkel, illetve a családdal. Jól tudjuk, hogy ez az az időszak, amikor a leginkább rászorul a család arra, hogy együtt legyenek, nemcsak az örömökben való osztozás érdekében, hanem rengeteg gond is felmerül, és jó, ha ilyenkor nemcsak az anya, hanem az apa is ki tudja venni a részét a munkából.
Ezen érvek alapján, illetve a bizottság ajánlásának megfelelően magam is azt kérem a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy az általános vita és a részletes vita után a zárószavazásban is támogassák a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés