FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már hallhattuk részben az útfelújításokkal, autópályákkal kapcsolatos terveit a kormánynak. Azt már értjük, hogy 800 kilométerből 80 kilométerre sikeredett a költségvetési támogatást megadni egyelőre. Ebből nagyon nagy szorzóval lehet csak persze 800 kilométert négy év alatt építeni. Azt is értjük, hogy 79 milliárd forintról 55 milliárd forintra szűkítették le Magyarország közúthálózatának a fejlesztését, ez az autópálya-építésen kívül van.

Csak azt nem értem, hogy akkor Csillag István gazdasági miniszter úr egy vidéki körútján azt nyilatkozta, hogy az előző kormány olyan kevés pénzt adott közútfejlesztésre, hogy ha abból a pénzalapból kellett volna évente felújítani, akkor száz évig tartott volna Magyarország közútfejlesztése, útjainak felújítása. Ha ezt elfogadjuk, remélem, hogy Csillag István úr jól számolt, akkor nem értem, hogy mi volt ezek után az oka annak, hogy 79 milliárdról, amit ő szidott, hogy annyi volt, 55 milliárdra csökkentették a felújításra szánt összeget. Ezek szerint az önök kormánya, a baloldali kormány úgy ítélte meg, hogy túl korai lenne száz év alatt fölújítani a magyarországi közúthálózatot, jobb lenne ezt 140 év alatt felújítani.

Ugyanakkor nem látom azt a Csillag István miniszter úr által ígért lehetőséget, hogy az M5-ös autópálya matricás rendszerré lesz téve 2003-tól. Ennek a kiváltási költségét valahol a költségvetésben meg kellett volna önöknek mutatni. Egyetlenegy lehetőséget sem látok arra, hogy önök komolyan vették volna, hogy 2003-tól matricás rendszerbe befoglalják az M5-öst. De meglepve hallottam a múlt napokban, hogy viszont az M7-est minden bizonnyal matricás rendszerűvé fogják tenni. Nem tudom, közölték-e már azzal a több százezer budapesti lakossal, aki a Balatonra szokott három napon keresztül oda-vissza járni, és az M7-es matricás rendszerűvé tétele, úgy érzem, elég érzékenyen fogja őket érinteni. Ennek a matricás rendszerű bevételnek viszont hol találom meg a tételezését a költségvetésben? - mert szintén nem láttam, de a terveikben önök most már megvalósíthatónak találták.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu