DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani, hogy volt egy ígéret - nemcsak egy, hanem több is az "Egyetértésben a nemzettel" című kiadványban - Medgyessy Péter ígéretei között, amely a családoknak és a diákoknak szólt. Medgyessy Péter azt mondta a választások idején: bevezetjük az ingyenes étkezést az önkormányzati bölcsődékben és óvodákban. Nem azt mondta, hogy 2006-ban, és nem azt mondta, hogy csak a legrászorultabbaknak, hanem azt, hogy bevezetjük az ingyenes étkezést (Keller László: Azt sem mondta, hogy mindenkinek!), és ezt már várták a családok. De, ezt már várták a családok, képviselő úr, szeptemberben!
Ingyenessé tesszük a tankönyveket az általános iskola 1-8. tanévében. Ezt is várták a családok már szeptemberben. Nem azt mondta, hogy a legrászorultabbaknak, mert erről a polgárokat elfelejtette tájékoztatni, ezzel tulajdonképpen becsapta a magyar választókat.
Azt is mondta Medgyessy Péter, hogy a középiskolai bizonyítvány mellé ingyenesen megszerezhető lesz a nyelvvizsga, a gépjármű-vezetői jogosítvány és a számítógép-használói bizonyítvány. Kérdezem az államtitkár úrtól, hol található meg ez a költségvetésben.
Ingyenessé tesszük az állandó lakóhely és az iskola közötti utazást - ezt is várják a családok és a diákok. Nagyon sok olyan szegény sorban élő család van, akin igenis segíteni tudna, hogy a gyereke ingyen utazhasson a lakóhely és az iskola között. Kérdezem az államtitkár urat, hol található meg ez a költségvetésben. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés