PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés elé beterjesztett, a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló T/1220. számú törvényjavaslat általános vitájához két szempont szerint szeretnék hozzászólni.

Az egyik szakterület a civil szervezetek támogatásának a kérdése. Az előttünk lévő törvényjavaslat nemhogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége választási ígéretét nem teljesíti, hanem Medgyessy Péter miniszterelnöknek az elmúlt hónapokban megrendezett civil konferenciákhoz való hozzászólásait és ígéreteit is teljes mértékben semmibe veszi, és ellentétes a most köröztetésen lévő nemzeti civil stratégiával is. Nem oldja meg az 1 plusz 1 százalékos törvénytervezet hibáit sem, és ezen a területen kaotikus állapotokat hoz létre azáltal, hogy a civil szervezetek támogatására szánt keretösszeg a Miniszterelnöki Hivatal fejezetéhez kerül a tervezet szerint.

A fel nem ajánlott 1 százalék szétosztásának ügyében évek óta dolgozik minden, a civil ügy iránt elkötelezett országgyűlési képviselő. Nincs semmi nyoma a szöveges részben annak, hogy ez az összeg a jövőben növekedne; ha pedig ez nem történik meg, akkor kár volt a civileknek ezt az ígéretet tenni az elmúlt hónapok konferenciáin. Legalább azt a módszert kellene követni, mint például a nyugdíjak esetében, a 13. havi nyugdíjat megígérték, aztán a bevezetésénél másképpen alakult: csupán egyheti összeg lett egyelőre belőle.

Le kell szögeznem, hogy azok az ígéretek, amelyek elhangzottak a civil szervezetek részére a költségvetési területen, nem látszanak megvalósulni. Ezek közül a két legszembetűnőbb a Miniszterelnöki Hivatalnál szereplő támogatási keret csökkenése, amely 483 millió 900 ezer forintról 448 millió 100 ezer forintraváltozik, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány támogatásának a lefaragása.

(18.10)

Megdöbbentett az, hogy az Illyés Közalapítvány támogatása nemhogy legalább az inflációval nőtt volna, hanem 55 millió forinttal csökkent, így a tavalyi összeghez képest az értéke több mint 10 százalékkal lett kevesebb.

MDF-es képviselőként nem tudom támogatni azt a javaslatot, hogy a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerüljön az az összeg, amelyet idáig a társadalmi szervezetek bizottsága pályázati úton, az Országgyűlés döntése után juttatott el a civil szervezeteknek. Egy most még nem létező, lassan szerveződő, senki által még nem ismert struktúrára bíznánk a pénz elosztását e javaslat szerint. A civil szervezetek támogatására vonatkozó eddigi döntéseket a tisztelt Ház 90 százalék körüli többséggel fogadta el. Ahogy Halász János, fideszes képviselőtársam mondta a bizottsági vitában: milyen jó lenne, ha az Országgyűlésben minden döntésünket ilyen támogatással hoznánk meg.

Tehát szeretném javasolni, maradjunk a jól bevált módszernél, addig, míg a másik struktúra ki nem alakul. Ha ez már megtörtént, akkor majd nem a parlamenti bizottság, hanem a civil szervezetek tényleges többségét magában foglaló szervezet fogja elosztani a civileknek szánt pénzt, demokratikus úton. Természetesen azt is remélem, hogy a pénzösszeg is emelésre kerül, hiszen emelésre szorul. Ugyanezt a megoldást tartom elfogadhatónak az 1+1 százalékos törvényből fel nem használt összegek esetében is.

Összegzésképpen: az Országgyűlés előtt lévő T/1220. számú törvényjavaslat a jelen formájában a civil társadalom számára nem támogatható, általános vitára alkalmatlan. Ezért kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy támogassák az ellenzéki képviselők által a civil társadalom erősítésének érdekében benyújtott módosító indítványokat.

A másik szakterület az információs társadalom és a kormányzati informatika kérdésköre. Mint önök is jól tudják, az új Informatikai és Hírközlési Minisztérium megalakulását minden parlamenti párt támogatta. De nem szabad elfelejteni, hogy elsőként mégis a Magyar Demokrata Fórum programjában szerepelt egy egységes, teljes hatáskörrel rendelkező minisztérium megalapítása. Sajnos ez nem így történt. A 2003-as költségvetési tervezet alapján látszik, hogy az intézményi önállóság és egy új minisztérium létrehozatala önmagában nem garantálja az európai országokhoz történő felzárkózást, mert az erőket nem a fő feladat megoldására, az információs tartalmak és a nettársadalom támogatására koncentrálja.

Mi is várható ezen a területen a számok tükrében? Az első és legfontosabb, ami a tényszerű adatokból kiolvasható, hogy az informatikai és távközlési célelőirányzatok összege nominálisan sem éri el a 2001-es szintet. Kísértetiesen hasonló történik, mint az adótörvények kapcsán. Ott a nagy lendülettel induló számítógép-vásárlással és -lízinggel kapcsolatos kedvezményeket sikerült oly formán elfogadnia a kormánytöbbségnek, hogy az sem alanyi jogúnak, sem méltányosnak nem nevezhető. Végül győzött a fiskális szigor, és ennek köszönhetően, aki kapja, marja alapon, a minisztériumi pecsétekkel azok vehetik majd igénybe az adókedvezményeket, akik élelmesek, és figyelik a programban szereplő, részt vevő cégek kampányait.

A költségvetési tervezet kapcsán a felemásság, politikai és intézményi jellegű hibák láthatóak elsősorban. Miközben csökkentek az információs társadalomra szánt pénzeszközök, az Országgyűlés elé beterjesztett tervezett összeg még a 2001-es szintet sem éri el. Addig a koalíciós osztozkodásban több mint 4 milliárd forint jut egy olyan kezdeményezésnek, amelynek helye nem a Miniszterelnöki Hivatalban, hanem az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban lenne, ha egyáltalán érdemes rá pénzt költeni. Kíváncsian várom, hogy a Kopint-Datorgban létrejövő állami internetszolgáltató és gerinchálózati fejlesztések, amelyekre együtt 2,9 milliárd forintot költenek a miniszterelnökségi fejezeten, hogyan egyeztethetők össze az ugyanezen célokra évente több milliárd forintot más, piaci távközlési szolgáltatóknak, illetve közvetve a fogyasztóknak juttató Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezet kezdeményezéseivel. A válasz szinte bizonyos: sehogy.

Nem támogatható egy olyan távközlés-politika és informatikai koncepció, amely már kormányzati szinten sem egységes. Lehet érveket találni arra, hogy miként javítható a verseny azok után, hogy fokozott várakozásainkat a piac nem igazolja, de hogyan várhatja el a szolgáltatói verseny élénkülését és az árak csökkenését, miközben állami pénzeken akarunk felhízlalni egy új internetszolgáltatót, ráadásul a kétfejűség miatt az állam durván visszaél azzal, hogy mind a szabályzói, mind a szolgáltatói szerepben tetszeleg?

A Magyar Demokrata Fórum minden eszközzel támogatja a fiatalok, a családok, a falun élők, illetve a hátrányos helyzetű emberek információs társadalomhoz való csatlakozását. Ezekre hivatkozva az MDF képviselőcsoportja nevében nem tudom támogatni az informatikai és távközlési fejezet alacsony finanszírozottságát. Javaslom, hogy az egyéb fejezetekben más informatikai célokra elkülönített összegek az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezetébe kerüljenek átcsoportosításra. Így hatékonyabbak, átláthatóbbak lesznek az erre a célra, a szakterületre jutó költségvetési összegek is.

Jelen formájában a tárgyalt költségvetésről szóló T/1220. számú törvényjavaslat informatikai és hírközlési fejezetei nem támogathatóak.

Forrás: parlament.hu