PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Béki Gabriellával a bizottsági ülésen már elég nagy vitát folytattunk ebben a kérdésben, és ő a bizottság előtt is teljes mértékben ismertette ezt az álláspontját, amit itt, a tisztelt Ház előtt is mondott. Nos, én nem vele szeretnék vitatkozni, de egy biztos: a jelen pillanatban ez az új struktúra még nem állt fel, nem tudjuk, hogy melyek lesznek ezek a civil szervezetek, amelyek megalakítják ezt a nagy ernyőszervezetet.

Egy példát szeretnék felhozni a társadalmi szervezetek egy kis szegmensére, kis részére, ez az, ami az ifjúsági szervezeteket érinti. Magyarországon a jelen pillanatban például most már három nagy ernyőszervezet működik, éppen a szombati napon alakult meg egy újabb ernyőszervezet. A civil szervezetek egy kis része sem tudott egy egységes országos ernyőszervezetet létrehozni - akkor nem tudom, hogyan fog ez az összes társadalmi szervezet esetében érvényesülni. Ezért javasoltam én azt, hogy ameddig ez az új struktúra ki nem alakul, addig maradjunk a régi bevált módszernél.

Ennek a rendszernek természetesen voltak hibái, ezt minden képviselő tudja, de akkor is, ha ennél a régi módszernél tudnánk maradni, én állítom azt, hogy mondjuk, februárban kiírnánk a pályázatot, márciusban elbírálnánk, és áprilisban már ott lehetne az összes társadalmi szervezetnél a pénz; míg a másik struktúrában nem tudom, hogy mikor fogják megkapni a civil szervezetek a megnyert összegeket - szerintem nyárnál előbb semmiféleképpen sem.

Tehát én mindenféleképpen kérem a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselőit, hogy gondolják át az általam benyújtott módosító indítványt, hogy még az idén mi osszuk el ezt a pénzt, addig, amíg fel nem áll az új struktúra. Köszönöm.

(18.20)

Forrás: parlament.hu