DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elkerülő utak építése továbbra is az egyik fontos célkitűzése a közlekedéspolitikának, már csak azért is, mert az a megkezdett program, amely 2002-ben indult el, továbbra is folytatódik, tehát annak a 38 útnak az építésére továbbra is van forrás, és ez a program 2003-2004-ben is folytatódni fog.
Azt is tudnia kell a képviselő úrnak is, hogy nyilván az elkerülő utak megépítésére nem csupán a tapasztalt nagy forgalom, hanem a források rendelkezésre állása fényében kerülhet sor, tehát forgalmi, környezeti, gazdasági és pénzügyi hatások együttesen határozzák meg azt az ütemet, amit követni tudunk.
Ennek a fejlesztési programnak a keretébe tartozik a 6-os útnak, a Budapest-Barcs-országhatár közötti főút szigetvári szakaszának tehermentesítése, hiszen a korábbi években megépített útszakasz a belváros zsúfoltságán valamennyit enyhített, mentesítette az átmenő forgalomtól. Azonban 1994 után pénzügyi okok miatt nem folytatódott az építkezés. A város részéről a 6-os számú főút északi elkerülő szakaszának további 7-8 kilométernyi megépítése iránti igény az utóbbi időben jelentkezett, erre az M6-os gyorsforgalmi út majdani megépítése keretében külön forrás így nem nagyon lehet. Ezzel szemben egy tanulmányterv megalapozására teszünk kísérletet, amit 2000-ben készítettek el a tehermentesítő út folytatására. (Zaj.)
Minthogy a különböző változatok közötti végleges döntést az ez év végére elkészülő általános rendezési terv és az önkormányzati képviselő-testület állásfoglalása alapján a határozat alapozhatja meg, így ígéretet tenni ennek az útnak a megépítésére akkor lesz mód, ha világos, hogy a rendezési terv és a képviselő-testület határozata ennek utat enged. Erre pillanatnyilag nincs mód.
A november 8-ai idei lakossági fórumon tett Szigetvár polgármestere ígéretet arra, hogy biztosítja a szükséges idegen területeket, amennyiben náluk pénzügyi lehetőségek lesznek erre.
Amint azt a képviselő úr említette, a 2002-es forgalomszámlálási adatok két év alatt valóban kétszeres növekedést mutattak, ezért újabb vizsgálatok indultak el. November 30-ára kapom meg ezeket az adatokat.
Azt tudom mondani, hogy a 6-os főút szigetvári szakaszával kapcsolatos előkészítő munkák folyamatban vannak. 2003-2004-ben elkészíttetjük a terveket, beszerezzük az építési engedélyt. (Állandó zaj. - Rövid szünetet tart.) Nagyon szépen köszönöm az uraknak.
Amennyiben a városnak véglegesítenie sikerül a rendezési tervet is, és megszerzi az építési területeket, úgy a 2005-ös költségvetésben indulhatnak el a kivitelezési munkák. A költségvetési tervezés során mi ezzel számolunk.
Tehát a tervek, az engedélyezés, a rendezési terv és a határozat 2005-ben jelentheti majd, hogy meg tudjuk építeni az elkerülő utat, összefüggően és összefüggésben a 6-os és az 56-os út megépítésével.
Köszönöm, és kérem a válasz elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés